hogy általános gyakorlattá váljon

2019.04.13. 07:25

A családbarát, természetes szülészetről értekeznek Gárdonyban

Társadalmi igény, hogy a szülések valamennyi kórházban, klinikán családközpontú szemlélet mellett, kulturált, az otthoni körülményekhez hasonló környezetben történjenek – ezért szervez minden évben szakmai továbbképzéssel egybekötött tudományos kongresszust a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti- és Nőgyógyászati Társaság. Ezúttal Gárdonyban.

S. Töttő Rita

Huszonhetedik alkalommal rendez kongresszust – ezúttal Gárdonyban, a Nautis Hotelben – a Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti- és Nőgyógyászati Társaság (MAPSZIG) és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának szülészet-nőgyógyászati tanszéke. A társaság elnöke Hagymásy László, a „Bababarát kórház” címet is kapott Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szülészeti osztályának vezetője. A csütörtöki szakmai továbbképzés után pénteken került sor a tudományos ülésre, amelyet Hagymásy főorvos Rigó Jánossal, a kongresszus elnökével nyitott meg. Az előadások szombaton is folytatódnak, s kerekasztal-beszélgetéssel érnek véget. A MAPSZIG elnöke a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta:

A kongresszus fő témája a családbarát, azaz gyermekközpontú szülészet. Ehhez Magyarország kormánya az idei évben 8 milliárd forintot különített el, hogy mindenhol megteremtődhessenek a természetes, családbarát szülészeti ellátás feltételei. Szakmai irányelv is készült ennek érdekében, amely szintén azt szolgálja, hogy a szülészeti osztályok úgy dolgozzanak az új feltételek mellett, hogy maximálisan alkalmasak legyenek a természetes szülészeti igények kielégítésére.

A Magyar Pszichoszomatikus Szülészeti- és Nőgyógyászati Társaság azon dolgozik, hogy Magyarországon a családközpontú, családbarát szülészeti gyakorlat általánossá váljék. Ennek egyik fontos elméleti terepe a kongresszus, amely nagyszerű alkalmat biztosít arra, hogy a családközpontú szülészet keretében ismertessék meg a szakemberek a gondolataikat, megvitassák és kicseréljék tapasztalatainkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában