kenyértörés

2021.06.21. 07:10

Egy barátság lezárása is jelenthet érzelmi megpróbáltatást

Napjainkban, a rokoni szálak lazulásával egyre fontosabbá válnak a baráti kapcsolatok, hiszen mindenkinek szüksége van valakire, aki önzetlenül szereti, elfogadja a hibáival együtt, akire mindig, minden körülmények között lehet számítani, és akitől az igazság sem fáj (annyira). De mi történik, ha valami megváltozik?

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Még egy párkapcsolat lezárásánál is nagyobb csalódás, ha véget ér a barátság, hiszen ellentétben az előbbivel, az utóbbi esetében nem számítunk arra, hogy valaha is szakítani kell – írja legutóbbi számában a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin.

Néha azonban – bár nehéz ezt elfogadni – az emberek olyannyira megváltoznak, hogy már nincs értelme fenntartani a kapcsolatot csak a megszokás kedvéért. Összeszedtünk néhány esetet, amikor jobb, ha inkább elengedjük régi barátunk kezét.

Ha nem vallja be, hogy haragszik

A konfliktuskerülő emberek egyik legidegesítőbb „fegyvere”. Az indokuk persze érthető: megbántották őket, mégsem szeretnének veszekedést, vagy csak félnek őszinték lenni. A rossz hír, hogy a vitát nem lehet elkerülni, előbb vagy utóbb beszélni kell a problémáról, különben megmérgezi a kapcsolatot.

Ha az egyik fél állandó sértettségben él, míg a másik hiába próbálja megfejteni, mi a baj, az a barátság végét jelentheti.

Ilyen helyzetben próbáljon nyitott lenni, biztosítsa barátját arról, hogy kíváncsi a problémára és szeretné megoldani.

Ha nem lehetünk önmagunk mellette

Tény, hogy társaságban mindenki a legjobb formáját szeretné hozni, ami nem mindig egyezik a valós személyiségével. De

ha „álarcot” kell viselnünk a legjobb barátunk előtt is, az már komoly bajt jelent.

Ha viszont úgy érzi, hogy a valódi személyiségét nem fogadja el a barátja, piszkálja érte vagy megjegyzéseket tesz, jobban teszi, ha a szakítás mellett dönt.

Ha elválnak az utak

Főleg gyerekkori barátságok esetén fordul elő: együtt nőnek fel, közösek a célok, közösek az álmok. Hasonlóan gondolkodnak a világ dolgairól, megegyezik a véleményük a fontos kérdésekben.

Az ember azonban változik, és ez sajnos a kapcsolataira is hatással van.

Ezek a változások még nem feltétlenül jelentik azt, hogy két embernek el kell válnia egymástól, de ha már semmiben sem értenek egyet, jobb, ha békében elválnak.

Ha más a konfliktuskezelési stílusuk

Még a legkomolyabb barátságokat is beárnyékolják időnként viták, konfliktusok. Ez egyáltalán nem probléma, sőt akár profitálhatnak is belőle a későbbiek során. De ha már nem tudják megbeszélni ezeket a gondokat, ha egészen másképpen állnak a kérdéshez, akkor lehet, hogy nincs értelme több parttalan vitát folytatni.

Ha másokat is bevonnak a vitákba

Egy komoly, régi barátság esetében természetes, hogy több közös barátot is szereznek az évek során. Az azonban már komoly hiba, ha ezeket a közös ismerősöket bevonják a veszekedésükbe.

Ha elkezdődik a „kibeszélés”, a sárdobálás, akkor talán már menthetetlen a kapcsolat.

Hiába érzi magát megalázva vagy gondolja igazságtalannak a másikat, tisztelje meg annyival, hogy a szemébe mondja a problémát és nem másoknál keres igazságot. Igaz, nagyon jól tud esni, ha egy harmadik személy mellénk áll a vitában, de lássa be: ez csak a kettejük ügye, másnak nincs köze hozzá.

Ha a józan ész már nem segít

Lehet, hogy a fentiekhez hasonló hibákat elkerülendő, próbáltak közeledni egymáshoz, mégse működött a dolog. Ha a szakadék két ember között már túl nagy,

ha minden higgadtan induló beszélgetés heves veszekedésbe csap át, ott már nincs mit tenni.

Előfordulhat, hogy túl sokáig nyalogatták a sebeiket és már nem tudnak objektíven állást foglalni bizonyos kérdésekben. Ilyenkor érdemes belátni, az érzelmi hullámvasút már több bánatot okoz, mint örömet.

Ha a barátság inkább kötelezettség

Ahogy egy párkapcsolatban is, a barátságban is előfordulhat, hogy a felek már csak megszokásból vannak együtt. Még rosszabb, ha kötelességtudatból. Persze

nem egyszerű szakítani, ha már több évtizednyi közös múlt van a hátuk mögött.

De ha már nem is hívjuk szívesen a másikat, ha sóhajtozva vesszük fel a telefont, vagy ha kifogásokat keresünk, hogy ne kelljen elmenni egy találkozóra – és ugyanezt a kényszeredettséget érezzük a másikon –, akkor ideje véget vetni a barátságnak. A kényszerből működtetett dolgok úgysem tartanak soká.

Borítókép: Illusztrációfotó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!