példamutatás

2021.03.22. 06:38

Az év páratlan szülőjét keresi az Egyszülős Központ

A pénzjutalommal járó pályázatra bárki jelölhet olyan szülőket, illetve olyan nagyszülőket és dédszülőket, akik egyedül nevelnek gyermeket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: fizkes

Az Egyszülős Központ ismét meghirdette pályázatát a Páratlan szülő díjra, amelyben azok az egyedülálló szülők részesülhetnek, akik példát mutatnak a mindennapokban – közölte a központ vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyszülős családok világnapján indult, pénzjutalommal járó pályázatra április 24-ig várják a jelöléseket. Mint írták, bárki jelölhet olyan szülőket, illetve olyan nagyszülőket és dédszülőket, akik egyedül nevelnek gyermeket. A jelöltről személyes történetet is várnak, ami alapján a központ kiválasztja a díj döntőseit, végül pedig egy prominens személyekből álló zsűri dönt arról, hogy ki lesz az év páratlan szülője.

A díjat május 28-án, az Egyszülős Központ harmadik születésnapján adják át. A központ a jelöléseket a honlapján, https://egyszulo.hu/page/paratlan-szulo-dij-2021 oldalon várja.

A Páratlan szülő díj a Családbarát Magyarország támogatásával valósul meg – írták.

A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Azóta a központ több mint hetven féle szolgáltatásával csaknem 14 ezer egyszülős családot ért el.

Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma mintegy 300 ezer – közölte a központ.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!