Karácsony a szórványban

2020.12.25. 11:18

Büszkén őrzi ünnepi hagyományait a délvidéki Gombos magyar közössége (videó)

Ősi, már az Árpád-korban is jelentős magyar település a délvidéki Gombos. A nagymamáktól örökölt ruhákban a lányok büszkén mennek végig a falu főutcáján, hogy a Szent Lászlónak szentelt templomba igyekezzenek.

A lányok imádságos szívvel készülnek a bölcsőzésre. Ez az ősi népszokás hirdeti, hogy megszületett a Megváltó. Ebben mindig iskoláskorú vagy kisebb lányok vesznek részt. A misére járó ruhát felváltja ilyenkor a gyönyörű, fehér színű viselet, amelynek felöltésében az

édesanyák segítenek – számolt be róla a köztévé Kárpát-medence című magazinműsora.

„Ez régi, hagyományos gombosi viselet, ebben vitték el a kislányok a házakhoz az örömhírt, hogy a kis Jézuska megszületett. Régi szokás ez a karácsony előtti napokban, amelyet ma is ápolnak a lánykáink” – magyarázza Péty Gizella, az egyik édesanya.

A lányok mindig izgatottan készülődnek a bölcsőzésre, hiszen nagy öröm számukra ezt a gyönyörű ruhát viselni. Itt, a templom csendjében idézik fel Jézus születéstörténetét. Középen a bölcsőt tartják, miközben a karácsonyról énekelnek és szavalnak.

„Szálljon rád édes álom, zokogó kis bárányom. Én szülöttem, Teremtőm, álmodozz a jövendőn. Lálálá, jer szárnyam alá. Verjen az én keblemben a szív most csendesebben, hogy alvó kis galambom, fiam fel ne riadjon. Áj, áj, áj, Jézus aludjál. Menjünk mi is Betlehembe, részt venni a nagy örömben. Melyet a mennyei Atyánk árasztott az éjjel ránk” – kántálják, egyikük pedig elárulja: „Nagyon szeretem a néphagyományt, szeretem ezt a ruhát hordani, ezért szeretném megőrizni a továbbiakban is.„

”Csordapásztorok, midőn Betlehembe, csordát őriznek éjjel a mezőben, csordát őriznek éjjel a mezőben„ – ezt a dalt már a fiók éneklik, ők fiúk sem maradnak ki az ünneplésből, ma már ők viszik tovább a betlehemezés hagyományát, amelyet egykoron a velük egykorú fiúk és a meglett, házas legények egyaránt végeztek.

„Nagyon szívesen látják, szinte könnyes szemekkel fogadják őket az emberek. Nagy dolog Gomboson, ha bekopognak a betlehemesek és bejönnek a házba. Nagy megtiszteltetés”

- magyarázza Stepanovic Julianna, az Arany János Magyar Művelődési Egyesület elnöke.

A betlehemezés az elmúlt évben éledt fel a faluban, hála ezeknek a fiatal fiúknak, akik óriási lelkesedéssel járnak házról házra. Egyikük így beszél értékőrző tevékenységükről: „Nem volt, aki betlehemezzen, ezért összegyűlt ez a kis csapat, és belekezdtünk. Járjuk a falut, barátkozunk, és kis ajándékokat is kapunk.”

Karácsonykor a remény csillaga ragyogott fel, és ezt az örömhírt viszik Gomboson házról házra a betlehemes fiúk és a bölcsőzős lánykák. Az ő hagyományszeretetük élteti a reményt, hogy Nyugat-Bácskában lesznek magyarok a jövőben is.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!