baljós üzenet

2019.04.30. 16:32

Öngyilkosságra ösztönözheti a fiatalokat egy amerikai sikersorozat

A 13 Reasons Why bemutatása után csaknem harminc százalékkal nőtt az öngyilkos gyerekek száma az USA-ban.

A 2017-ben a Netflix streamingszolgáltatón elindult filmsorozatban látható egy jelenet, melyben egy tinédzser lány felvágja ereit.

Az amerikai Országos Egészségügyi Intézet (NIH) támogatásával hétfőn megjelent tanulmány összefüggésbe hozta a sorozat megjelenését azzal, hogy 2017 áprilisában 28,9 százalékkal megemelkedett a 10-17 év közötti amerikai fiatalok körében az öngyilkosságok aránya.

A tanulmány szerint a 10-17 éves korosztályban a sorozat bemutatását követő hónapokban magasabb volt az öngyilkosságok aránya,

aminek eredményeképpen 2017 áprilisa és decembere között megközelítőleg 195-tel több öngyilkosság történt, mint amennyi a korábbi adatok alapján megjósolható lett volna.

A kutatók ugyanakkor elismerik: a tanulmánynak vannak korlátai, melyek miatt nem tudnak sem közvetlen kapcsolatot felállítani a 13 Reasons Why és az öngyilkosságok arányának emelkedése között, sem más tényezőket kizárni.

A sorozat egy tinédzser történetét meséli el, aki 13 felvételt hagy hátra, melyek mindegyikében azt magyarázza el, miért döntött úgy, hogy kioltja az életét. Az első évad utolsó epizódjában látható, amint a lány felvágja az ereit a fürdőkádban. A valósághű jelenet felháborodást váltott ki a szülők és az egészségügyi szakértők között.

A sorozat második évada 2018 májusában jelent meg, a harmadik évadot pedig már megrendelte a Netflix.

A streamingszolgáltató még nem reagált a hétfői tanulmányra. Red Hastings elnök azonban 2018 júniusában a harmadik évad megrendelése mellett érvelve elmondta: „A 13 Reasons Why hatalmas népszerűségre tett szert és sikeres lett. Vonzó tartalom. Bár vitatható, mégsem kötelező néznie senkinek”.

Ha úgy érzi, hogy bajban van, kérjen segítséget!

Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok 116-123

Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről hívható, mindkettőről ingyenes

Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat 06-80-505-503

Este 6-tól reggel 6-ig, vezetékesről hívható, ingyenes

Kék vonal (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat) 116-111

Éjjel-nappal, vezetékesről hívható, ingyenes

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!