kis helyen elfér

2019.03.30. 18:45

Kiderült, hány megabájtot foglal el az agyban a nyelvismeret

A nyelv tárolásához és használatához szükséges információk is egy helyen vannak.

Forrás: Shutterstock

Csecsemőként az ember elkezdi magáévá tenni és beszélni a körülötte lévők nyelvét. Hogy ez pontosan hogyan történik, még mindig rejtély a kutatók számára, de azt tudni, hogy jóval többet jelent, mint a szavak és definíciójuk szótárszerű tárolását.

A Rochesteri és a Kaliforniai Egyetem tudósai, Francis Mollica és Steven Piantadosi információelméletükben leírták az angol nyelv különböző részeinek tárolásához szükséges adatmennyiséget – olvasható a Medical Xpress tudományos hírportálon.

A szavak között létrejönnek asszociatív kapcsolatok, például a repüléshez kapcsolódhat a madár, vagy éppen a szárny, a vörösbegy szó.

Léteznek olyan információk, melyek megmondják az agynak, hogyan ejtsen ki egy szót és hogyan használhatja vagy nem használhatja azt más szavakkal együtt.

Mollica és Piantadosi adatmennyiségre fordította le az agy nyelvre vonatkozó információkat tároló módszereit. Ehhez információelméletet használtak, az információk szimbólumrészletek segítségével történő kódolásával foglalkozó matematikai tudományterületet.

Kalkulációik során kijelölték az angol nyelv bizonyos aspektusait. Megállapították, hogy az emberek mintegy 50 fonémát – szavakat alkotó hangot – használnak, ezek tárolásához egyenként mintegy 15 bitre van szükség. Ezután a szavakat vették figyelembe, melyekből az átlag ember becsléseik szerint nagyjából 40 ezret használ, melyekhez összesen mintegy 400 ezer bit „tárolóhelyre” van szükség. A nyelv ismeretéhez és használatához bizonyos, a szavak gyakoriságára vonatkozó információkat 80 ezer bitet felhasználásával tárol az agy. A szavak jelentésének tárolásához további 12 millió bitre, a mondattani információinak tárolásához 700 bitet használhat az agy.

Az így végeredményül kapott mennyiség – 1,56 megabájt – egyetlen digitális fénykép tárolásához elegendő adat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!