környezetvédelem

2018.03.25. 20:33

35 magyar település csatlakozott a Föld órájához

Este fél 9-kor a Lánchíd és a Mátyás-templom díszkivilágítását is lekapcsolták egy órára.

Magyarországon 35 település csatlakozott az idei Föld órája akcióhoz, amellyel a klímaváltozás ellen és a természet védelme mellett kívánnak mozgósítani.

Az M1 aktuális csatorna vasárnap déli Híradójában azt mondták: szombat este 187 országban kapcsolták le összesen több mint 12 ezer középület, látnivaló díszkivilágítását, hogy felhívják a figyelmet klímaváltozás negatív hatásaira.

A világ legnagyobb környezetvédelmi akciójában magyar települések is részt vettek. A Müpa színpadán a Párizs éjjel című előadás végén a szereplők szimbolikusan lekapcsolták a főváros fényeit, este fél 9-kor a Lánchíd és a Mátyás-templom díszkivilágítását is lekapcsolták egy órára – hangzott el az M1-en.

A Föld órája kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásaira. Idén a világ legnagyobb önkéntes akciója a természeti értékekre hívta fel a figyelmet, bolygónk biológiai sokféleségének megőrzését állította a középpontba.

A héten több ENSZ-jelentés is arra figyelmeztetett, hogy az emberi tevékenység nyomán drasztikusan csökken a Föld növény- és állatvilágának sokszínűsége, ami komoly fenyegetést jelent a világnépesség élelmiszer-, ivóvíz- és energiaszükségletére is.

„Az állati, illetve növényi fajok több mint felét veszélyezteti kihalás a legnagyobb biodiverzitású régiókban, ha így folytatjuk”

- figyelmeztetett Dermot O'Gorman, a Föld óráját világszerte összehangoló Vadvédelmi Világalap (WWF) civil szervezet munkatársa.

Borítókép: A Vajdahunyad vára kivilágítva és fények nélkül / MTI Fotó: Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!