Természet és közösség

2017.10.12. 14:35

Hétvégén kiderül, milyen fából faragták a legjobbat

Célegyenesbe érkezett az Év Fája verseny, amelynek kereteiben vasárnapig lehet szavazni a számunkra legkedvesebb indulóra.

Fotós: Máthé Zoltán

Az október 15-ig tartó internetes voksoláson a verseny még izgalmasabbá tétele érdekében a szervező Ökotárs Alapítvány az utolsó héten elrejti a szavazatokat és a verseny állását. A végeredményt november első felében hozzák nyilvánosságra.

Amint a verseny honlapján olvasható, az Év Fája vetélkedő keretében nem számít a fák kora és mérete, előny azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja a történet, mely megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára.

Ezen szempontok alapján a nevezett 48 fa közül a zsűri kiválasztott 13-at, melyek közül a legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet. A legimpozánsabb elismerés mellett kiosztanak még két díjat: a Hős Fa cím nyertese és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa is ott rejtőzik a döntősök között.

A honlapról kiderül továbbá az is, hogy a 2017-es magyarországi Év Fája a 2018 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értünk el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa – legutóbb 2016 tavaszán a bátaszéki molyhos tölgy.

Íme, a döntősök névsora:

- A délegyházi vadkörtefa

- A gyulaji odvas hársfa

- A nyírbátori tölgyfa

- A szentkirályi hazaváró nyár

- Családi almafa

- Fonyódi fehér nyárfák

- Hevesy György ciprusfája

- Horvátnádaljai platánfák

- Hőssé ítélt miskolci mocsárciprus

- Imrehegyi terebélyes eper

- Ősi gubacsi testvérfák

- Vörösvári vén eperfa

- Zengővárkony hős szelídgesztenyéje

 

Itt pedig a link, ahol részletesebb leírást talál a döntőbe kerültekről, és leadhatja szavazatát.

Borítókép: A 2015-ös év európai fája verseny második helyezettje, a tatai nagy platán a Tatai tó partján 2015. március 5-én. A fa az Ökotárs által szervezett magyarországi Az év fája versenyen 2014-ben az első volt.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!