Életmód

2017.07.14. 12:57

Változás a konyhában és az italainkban

Székesfehérvár - Gulyás Mónika, székesfehérvári dietetikus szerint a konyhában, valamint az alkoholfogyasztási szokásainkban is mindenképpen érdemes szemléletváltásba kezdeni, ha eddig még nem tettük volna meg.

S. Töttő Rita

- Változtassunk az ételkészítés folyamatán, mert egészségesebb ételeket kaphatunk. Felejtsük el a bő olajban, zsiradékban sütést, tegyük inkább sütőzacskóba az ételeket (akár egybe tehető benne a hús, a zöldség és a fűszer, s így minden egyben, saját zsírjában és víztartalmában párolódik meg).

- Jó választás a sütőben, sóágyon sütés, a jénai vagy kerámiaedény használata, a grillezés, illetve a teflon- vagy kerámiaserpenyőben sütés.

- Alkohol – üres szénhidrát? A mértékletesség a lényeg, mondja Gulyás Mónika, az alkohol esetében is. Ha már fogyasztunk alkoholt, válasszunk olyat, amely előnyös anyagokat is tartalmaz a szervezet számára. Ilyen például a vörösbor, amely jelentős resveratrol (antioxidáns) tartalmának köszönhetően foglalja el az első helyet ezen a téren.

- Napi 1 deciliter nőknek, 2 deciliter férfiaknak elfogadott mennyiség. Ám minél magasabb alkoholtartalma van egy italnak, annál nagyobb a kalóriatartalma is. Ezt érdemes fejben tartani!

- Vannak olyan italok, amelyeknek ugyan alacsony az alkohol tartalmuk, mégis tartalmaznak olyan plusz összetevőket, amelyek jócskán növelik a has méretét – ilyen példának okáért a sör.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!