Életmód

2016.10.05. 17:15

Minél korábban mozogjon a gyerek!

Székesfehérvár - Testmozgás minden gyereknek kell, már kicsi kortól. Ám az irányított foglalkozáshoz meg kell érni.

Bokros Judit

Mondják, felmérések igazolják: sok a túlsúlyos gyerek. A tudatos szülő tehát megpróbál odafigyelni az étkezésen kívül arra is, hogy a gyermek napirendjében megfelelő mennyiségű testmozgás is legyen. Vannak, akik már korán, az óvodás kor elején szeretnék tornára, ilyen-olyan játékos mozgásos foglalkozásra vinni a kicsit, egyrészt azért, hogy megelőzzék az említett problémát. Másrészt azért, hogy legyen egy plusz alkalom a kikapcsolódásra, élményszerzésre. Esetleg, hogy viszonylag korán kialakuljon a gyermek testtudata. Ám egy szakembert kérdezve kiderült: nem feltétlenül kell annyira sietni.

Kis balerinák - a mozgás lehet tánc is, amelyből szintén több stílust lehet tanulni. Ehhez kell azonban bizonyos testi, szellemi érettség Fotó: Shutterstock

Szőke Eszter gyógytestnevelőtől, testneveléstanártól megtudtuk, valóban nagyon fontos az, hogy a kisgyerekek már korán, babakorban elkezdjenek minél többet mozogni, hiszen ez segíti elő testi, lelki, szellemi érésüket. A kulcsszó azonban jó ideig a szabad mozgás, tehát legalább 4-5 éves korig nem érdemes különórákra, edzésekre beíratni a kicsiket. Addig inkább szaladgáljanak otthon, a kertben vagy a játszótéren, másszanak fára, hemperegjenek a lakásban a szőnyegen, kapcsolódjanak ki aktívan a családdal, mert ez a játékos, önfeledt mozgás jelenti a legtöbbet számukra. Ha megvan az aktív kisgyermekkor, amelynek köszönhetően az idegrendszer is fejlődik, akkor 4 éves kor után meg lehet próbálkozni a különórákkal. Ekkor jön el nagyjából az az idő, amikor a gyermek már tudja a figyelmét összpontosítani a mozgásokra, fegyelmezetten tud viselkedni. Egy kivétel azonban van, s ez az úszás. Úszni érdemes minél korábban megtanítani a kicsit, már csak a saját biztonsága érdekében is. Azt pedig talán nem kell részletezni, mennyi előnyös hatása van e sportnak.

Később szinte teljesen mindegy, ki milyen sportágat választ, a döntés leginkább a szülőn múlik. A lényeg, hogy rendszeresen mozogjon a gyermek, és ez a mozgás örömet okozzon neki. Az is szempont, hogy jó szakember foglalkozzon vele. A szülői példamutatás szintén lényeges, tehát ne csak a gyerektől várják a szülők, hogy mozogjon, hanem maguk is sportoljanak rendszeresen.

A helyes testtartás elősegítésére a legegyszerűbb, ha testnevelés órán a vázizomzat, a gerinc melletti mély hátizmok erősítését szolgáló gyakorlatokat végeznek a gyerekek. Nagyon jó a jóga, s már gyermekeknek is tartanak foglalkozást, szintén a nagyobbacskákat várva.

Fontos, hogy minden mozgás előtt szükség van bemelegítésre, az óra végén levezetésre, nyújtásra, hogy ne sérüljenek a megdolgoztatott izmok. Az erősítésre a növekedés miatt is oda kell figyelni, ám a gyakorlatokkal nem szabad túlzásba esni. A csapatsportok pedig azért is jók a mozgás mellett, mert közösségformáló erejük van - fogalmazott Szőke Eszter.

Aki úgy dönt: eljött az idő, és külön edzésre, egyéb mozgásos foglalkozásra szeretné vinni a gyermekét, az Fehérváron is számos sportág közül választhat. Van azonban szülő, aki táncoktatást keres. Ebből szintén több stílus kínálkozik: lehet tanulni rock and roll-t, jazz táncot, különféle divat táncokat (rocky, swing, counrty), nagy hagyománya van a néptáncnak, aztán a klasszikus balett is megtalálható a palettán, de az interneten még ír tánc tanfolyamot is hirdettek. A legalsó korhatár a 4 év, ám ez műfajtól függ, jazz tánc csoportba például 6 éves kortól lehet jelentkezni. Alapozó, előkészítő foglalkozások persze előbb is lehetnek egy-egy stílusban.

Semmit sem kell tehát elsietni, a hangsúly sokáig a szabad mozgáson, a sok játékon legyen, aztán később, amikor már a gyermek érdeklődése is kezd látszani valamilyen irányba, érdemes feltérképezni - nyilván ártól is függően - a lehetőségeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!