Életmód

2017.05.28. 13:25

Időcsapda mindenhol - Lassításra, tudatosabb online jelenlétre ösztönöznek

Lassíts! - dübörög a 21. századi ember fejében a bölcs intelem. Mindenki erre vágyik, de egyre nehezebb kivonni magunkat a határidők, feladatok, hírfolyamok szorításából. A fékezésben segít a magyarországi Slow Mozgalom, amelyhez tanácsért fordultunk: segítsenek lassítani!

S. Töttő Rita

Végignézve egy kávézóban, étteremben üldögélő embereken, magunk is láthatjuk, hogy szinte mindenki egy nyitott laptop vagy okostelefon mögé rejti az arcát, gyakran még akkor is, ha nem egyedül vannak az asztaluknál. Pedig egy finom étel, kávé, tea vagy egy jó hangulatú beszélgetés megérdemelné, hogy a maga teljességében megéljük. Ezek mind olyan pillanatokat jelentenek, melyek a megtapasztalása hatalmas szerepet játszik a testi-lelki egészségünk, egyensúlyunk megőrzésében.

Már az étkezőasztalnál és a családi eseményeken sem tudjuk letenni a mobilt
Fotó: shutterstock

Szükségünk van arra, hogy megtanuljuk tudatosan megélni az időnknek ezeket az apró szeleteit, a kellemes és a kevésbé kellemes pillanatokat is, különben állandó társunkul szegődik az az érzés, hogy elrohannak mellettünk a percek, órák, napok, az életünk. Az értesítéseink csipogása, a megunhatatlan, korlátlan mennyiségű információ ígérete a telefonunkon, a különböző online felületeken "ottfelejtett" óráink pedig nagyon megnehezítik, hogy képesek legyünk a teljes figyelmünkkel a jelen pillanatban maradni.

A Slow Együtt mozgalom májusban digitális detoxot hirdetett, s hetente más célt tűz követői elé: nem rég például a pillanatban maradást segítette elő a feladatokkal. Például javasolták az online felületeken töltött idő csökkentését vagy azt, hogy egyszerre csak egy ablakot nyissunk meg a monitoron. Akinek sikerül hosszútávon megvalósítania ezeket a javaslatokat, minőségi változásra számíthat az életében.

Ha tudatosítjuk magunkban ezeket a jelenségeket, valószínűleg mi magunk is eljutunk a felismerésig, hogy szükségünk van néha egy kis digitális detoxra, azaz tudatosan internet- és technológiai eszközök nélkül eltöltött időre. Sokan arra gondolnak a szó hallatán, hogy azt várják tőlük, ne használjanak okostelefont, és töröljék magukat minden online felületről, ez azonban nem így van. A digitális detoxban ugyanúgy, mint a slow életmód minden területén, az egyensúly megtalálása a lényeg. Ha valaki a munkája miatt sok időt tölt számítógép előtt, internetet használva, elhatározhatja például, hogy az otthonában jelöl ki "netmentes" zónákat, és nyugodtan tölti a lefekvés előtti, felkelés utáni perceit. Vagy akár elfogyaszt úgy egy reggelit, ebédet, vacsorát, hogy közben nem a hírfolyamot görgeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!