Életmód

2017.03.01. 20:25

Mikor tanuljon a gyerek? - A nyolcórai iskolakezdés nem jó

Sosincs jó időpont a tanórákhoz: 8-kor még álmos a gyerek, 11-kor már éhes, az ebédidő után pedig ismét aludna. Mi lenne a jó megoldás?

Szanyi-Nagy Judit

A kutatók már régóta foglalkoznak azzal, mi lenne az optimális iskolakezdés a tanulók számára. Ezekben a kutatásokban az emberi bioritmust emelték ki, hiszen ez az a tényező, amelynek szabályozásában a legmeghatározóbb tényező a fény. - Mivel a Nap évszakonként máskor kel és nyugszik, ezért ez egy viszonylag változó tényező - mondja Kalmár Alexandra alvásszakértő. - A bioritmus azért fontos, mert ez szabályozza, mikor vagyunk fent, illetve azt, hogy mikor vagyunk aktívak és mikor pihennénk. Ahogyan az évszakok változnak, olyan korán vagy későn aktivizálódnak bennünk a különféle folyamatok is. Hajnalban például főként a stresszhormon lép működésbe: ez készít fel bennünket az ébredésre, felkelésre. Télen, amikor a Nap később kel, a változás is később következik be a testünkben - részletezi.

Kalmár Alexandra alvásszakértő

Ráadásul az eddigi kutatások szerint növeli is a gyermekek teljesítményét egy későbbi ébredés, amellett, hogy megfelelően kialusszák magukat - feltéve, hogy időben nyugovóra térnek. - A téli hajnali ébredés például egy olyan korai időpontot jelent, amely nem a bioritmus megfelelő ritmusába esik, hanem sokkal korábban következik be. A későbbi iskolakezdés, legyen az fél kilences vagy kilenc órai, eredményezhetné, hogy a bioritmusnak megfelelőbben ébredjenek a gyermekek, így télen reggel hét körül. Ezáltal arra is maradhatna idő, hogy a család együtt legyen, ne az utazással kelljen eltölteni az értékes perceket, akár a gyereknek, akár a szülőknek közösen - mondja a szakértő, aki azt is kiemeli: - Mindez persze azt feltételezi, hogy az anyuka, apuka is később megy munkába.

A Tóvárosi Általános Iskolában is nyolc órakor csengetnek be
Fotó: Koppán Viktor

Ez pedig a szülők nagy részének nem megoldható. Hiába érnék el egyes iskolák, hogy jó esetben kilenckor, netán tízkor kezdjék a napot, nem lenne, aki elvinné a gyerekeket az állomásra vagy az iskolába. Pedig az alvás mennyisége és minősége nagyban befolyásolja a teljesítményt is - mind a diákok, mind a felnőttek esetében. - Sokkal kevesebbet alszunk, mint ami biológiailag elfogadható lenne. De sokat változott az is, hogy mekkora mértékben vesznek körül bennünket világító testek. Az általános iskolások pedig még ennél is kevesebbet alszanak: ha reggel kapnának pár órát, növelhetnék a mennyiséget - mondja a szakértő, majd kiemeli: - Az esti fentlét nagyban befolyásolja az alvás minőségét. A telefon vagy a tévé sokáig fenntart bennünket, holott aludnunk kellene már az adott időpontban. Az általuk kibocsátott kék fénnyel tartják ébren a katonákat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!