Életmód

2015.11.16. 12:16

Babákért, lilában

Székesfehérvár - A 37. terhességi hét előtt világra jött babák koraszülöttnek számítanak. A november 17-ei világnapon rájuk hívják föl a figyelmet.

Bokros Judit

Azoknak a családoknak, ahol koraszülött kisbaba van, az öröm mellett sok aggodalommal is szembe kell nézni. A november 17-ei Koraszülöttek Világnapja róluk szól, rájuk akarják fölhívni a figyelmet. Ezért, az együttérzést, támogatást kifejezve akciókat, megmozdulásokat szerveznek. Ehhez csatlakozik a Ringató mozgalom is, amelynek foglalkozásvezetői arra kérik a hozzájuk járókat: a világnapon, illetve az ahhoz közel eső Ringatókon öltözzenek lilába, s vigyenek magukkal apró kis zoknikat. Így készül aztán fotó a gyerekekről és szüleikről, miközben a Cifra palota kezdetű népdalt éneklik.

A fehérvári Horváth Irma hétfői móri foglalkozásán már többen öltöztek lilába, s erre a héten, Székesfehérváron még kedden és csütörtökön lesz alkalmuk a hozzá járó családoknak. Az országos akciók mellett szintén világnapi felhívás, hogy minél többen fotózkodjanak lila színű ruhában, az elkészült képeket pedig töltsék föl a legnagyobb közösségi oldalra. Ezzel is jelezve az együttérzést és biztatva az érintett családokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!