14°
19°
11°

A nő legjobb barátja

Nemrég mondta egy fiatal ismerős (és épp kora miatt nem vettem sértésnek meghökkentő kijelentését): „a te példádon is látszik, hogy ennyi idősen is lehet normálisan kinézni”.

Ááááá, első körben ez egy óriási pofon, aztán egy kis simogatás – a lélektani és intelligenciahányados kérdését most ne is firtassuk tovább. De épp ezért, a negyvenhez közeledve, feljogosítva érzem magam arra, hogy elmondjam, szerintem mi egy harmincas nő legjobb barátja – a túlexponáláson kívül. Nem, nem a gyémánt. Gábor Zsazsa (Isten nyugosztalja) biztos nem a gyémántporos kezelésekre gondolt, amikor azt mondta, a gyémánt a nő legjobb barátja… Bár megeshet, hogy vannak olyan hölgyek, akiknek az arcát már a kőnek a látványa is kisimítja…

Mivel a genetikára (még) nincs befolyásunk, ezért kizárólag azokról a tényezőkről beszélhetünk, amelyek az életmódunkra hatnak. Ezek pedig elsősorban azok az ételek és italok, melyeket magunkhoz veszünk. Mert vallom, „az vagy, amit megeszel”. Sok az ócska, műanyag étek manapság, nehéz kizárni őket, de egészségi szempontból megéri! A kellő „napfény-fogyasztás” is ide tartozik, ahogy a mozgás és a szűrések beiktatása szintén. És aztán eljön egy kor, amikor alattomosan elkezd fogyni a szervezetből az alapanyag. Ezért mondom, hölgyek, vedeljétek a kollagént, a hyaluronsavat, E-vitamint és a porcképzőket! Ezek jó barátaink!


Legolvasottabb

1
Halálos baleset történt a 81-es főúton Bodajk közelében
2
Tolvajokat keres a székesfehérvári rendőrség!
3
Személygépkocsik ütköztek Székesfehérváron
4
Halálos baleset: felborult egy autó Csákvárnál (Frissítve)
5
Halálos baleset történt a Váli-völgyi pihenőhelyen
Tűzeset
Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kigyulladt az enyingi szeméttelep
súlyos következményei lehetnek / 20 perce
Megbukott a doppingteszten a Serie A-s csapatkapitány
Pozitív doppingtesztet produkált Fabio Lucioni, az olasz labdarúgó élvonalba feljutott Benevento csapatkapitánya.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk és nagypapánk *Dr. KOVÁCS LÁSZLÓ állatorvos* életének 69. évében elhunyt. Temetésére 2017. szeptember 23-án, szombaton 15 órakor a Balatonalmádi vörösberényi temetőben kerül sor. Gyászoló család
/"Ha rám gondoltok mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok."/ Végtelen fájdalommal tudatjuk, hogy örökké vidám édesapánk, nagyapánk, apósunk *SZOMBATI GYÖRGY* szeptember 12-én eltávozott közülünk. Búcsúztatását 2017. szeptember 29-én 13 órakor a Béla úti temetőben tartjuk. Szombati család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *RABB LÁSZLÓNÉ* 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 27-én 11.30-kor lesz a Béla úti temetőben A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy a szerető feleség, édesanya, testvér, nagymama és anyós *FERENCZ JÓZSEFNÉ* *született Szehofner Anna* móri lakos, 63 éves korában elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2017. szeptember 24-én 14.30-kor lesz a móri Kálvária temetőben. Gyászmise 2017. szeptember 23-án 16 órakor lesz a Kapucinus-templomban. Egyben hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik és fájdalmunkban bármilyen módon osztoznak. Gyászoló család
/"Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek." Kosztolányi Dezső/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *MOLNÁRNÉ MOLDICZ EMÍLIA* 47 éves korában elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2017. szeptember 26-án 16 órakor lesz a szabadbattyáni római katolikus temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy *LANECKER JÓZSEF* *nyugalmazott törzszászlós* életének 85., házasságának 60. évében örökre megpihent. Végső búcsúztatása 2017. szeptember 28-án 12.30-kor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló család
Videoton / 33 perce
Egységben az erő – Lazovics és Nego nem játszhat, de így is győzni akarnak
Ferencz Balázs
vb-selejtező / 1 órája
Storck tizenkét légióst hívott a keretbe
Halálos baleset / 1 órája
Megszűnt a forgalomkorlátozás a 81-es főúton
police.hu
Testmozgás / 1 órája
Székesfehérvár idén is csatlakozik a sporthéthez
ÖKK
Röplabda-Eb / 1 órája
Nincs meg a bravúr – kikaptak a röpis lányok
népes diáksereg / 1 órája
Így függ össze egy menyegzői ruha a tanulással