Életmód

2016.02.12. 12:58

Úton önmagunk felé - Amit a jógáról és „mellékhatásairól” feltétlenül tudni kell

„A kilégzéssel engedj el mindent ami már nem szolgál téged, a belégzéssel fogadd be az újat.” „ Feltétel nélkül fogadd el és szeresd önmagad” – Polyák Georgina balatonfüredi jógaoktató óráin gyakran halljuk ezeket a szavakat. Nem véletlenül: a jóga több, mint sport, több, mint szabadidős elfoglaltság.

Lovász Lilla

A test legapróbb részleteit is aktivizáló mozgásforma nemcsak a fizikai valót, de a lelki egyensúlyt is szolgálja. Felébreszti a testet és a szellemet. Ráadásul sosem késő elkezdeni, és aki elkezdi, bizonyosan megtalálja a hozzá leginkább illő formát.

– Bár a pontos eredete és kezdeti történelme nem ismert, annyi biztos, a jóga gyökerei több évezredes múltra tekintenek vissza – mondja Polyák Georgina jógaoktató. – A talán legkorábbi írásos emlékek a Krisztus előtt 3000-re datálható jógapózokat ábrázoló rajzok, de újabb kutatások már az Indus-völgyi civilizáció idejéből származó nyomokat is feltételeznek egy több mint hétezer éves homokkő pecsétbe vésett ábra alapján.

Mi a jóga lényege? – kérdezem Georginát, hiszen legtöbben csupán összehangolt mozdulatok sorozatának vélik, a testmozgás egy kíméletes alternatívájának.

Polyák Georgina a jógában megtalálta önmagát - azóta másoknak segít ugyanebben, oktatóként

– Iyengar indiai jóga guru úgy fogalmaz: „a jóga a test egyesülése az elmével, és az elme egyesülése a lélekkel; a jóga tudománya segít, hogy testünket úgy tartsuk fent, mint egy templomot, és így olyan tisztává váljunk, mint a lélek maga ” – mondja az oktató, és hozzáteszi, a 200 körül íródott jógaszutrák szerint a jóga az elme változékonyságának kordában tartása. Az egyik mód pedig, amivel uralni tudjuk elménket, a kizárólag légzésünkre, mozdulatainkra való koncentrálás. Az ászánák, azaz a jógapózok valójában ezt a célt szolgálják. Minden más csak mellékhatás.

– Legalább tizenöt éve végzek gyakorlatokat, és eleinte én magam is azt hittem hogy a jóga csak nyújtásokból áll, jótékony hatása a test teljes átmozgatásának köszönhető. Ez is igaz, de valójában sokkal többről van szó. Volt egy időszak az életemben, amikor nagyon sok szomorúság, családi tragédia ért, és akkoriban kezdtem szinte fanatikusan jógázni. Részt vettem egy, az Adriai-tenger partján szervezett táborban, és azt hiszem mondhatom: egyfajta megvilágosodás volt számomra. Amikor megkérdeztem a tanárunkat, mi kell ahhoz, hogy jógaoktató legyek, azt válaszolta: „csak az, hogy szeresd az embereket”. Éreztem, hogy ez nekem való. Onnantól fél évig minden reggelt egyetlen nap kihagyás nélkül napüdvözletekkel, tizenkét egymásra épülő jógapóz felvételével kezdtem. Ezen keresztül éreztem meg igazán a jógát. Azzal, hogy ez alatt a húsz perc alatt csak befelé figyeltem, úgymond kisöpörtem a tudatomat, sokkal nyugodtabbnak éreztem magam: helyén tudtam kezelni a dolgokat. Fizikailag erősebb, egészségesebb lettem. Emellett pedig fél év alatt 6 kilót fogytam, de észre se vettem - és persze nem is ez volt a célom. A napüdvözlet máig olyan számomra, mint egy imádság, egy út önmagamhoz és másokhoz.

Nem abban segít a jóga, hogy elkerüljük a mindennapok során bennünket érő stresszhatásokat: ezek minden embert ugyanúgy érintenek; ám a jógázó könnyebben megbirkózik a gondokkal, létezését boldogabbnak érzi. A testmozgás miatt csökkenő testsúly, erősödő izomzat csak további pluszt jelent.

– Ha magadon tudod tartani a figyelmedet, akkor az energiáidat is képes vagy magadra összpontosítani; az erő, ami mindenkiben benne van, nem szóródik szét a világban.

A jóga tehát nem csak testgyakorlásról szól, ámbár, ahogy Iyengar jógi megfogalmazta, az európai emberhez csak ezen keresztül lehet eljutni. A helyes jógapózok elsajátítása a nyugati civilizáció rohanó emberének is segít, hogy elsajátítsa a meditáció technikáját. Ennek során a cél annak elérése, hogy ne gondoljunk semmire.

– Aki ezt tudja, már nincs szüksége mozdulatokra. Ám idáig nagyon nehéz eljutni, mivel az agyunk állandóan "bombáz", folyamatosan új és új gondolatok törnek be a fejünkbe, így, ha már azt sikerül elérnünk, hogy ne "semmire" gondoljunk, hanem a légzésünkre, mozdulatainkra, akkor már nagyon sokat tettünk magunkért. A jógaórák lényege, hogy az alatt az egy óra alatt semmi másra nem gondolsz, mint saját testedre, bensődre – teszi hozzá Gina.

Többféle jógastílus van, amit gyakorolhatunk, de mindegyik estében legjobb, ha - legalábbis kezdetben - tanár segítségét vesszük igénybe.

 

 

Az egyik legnépszerűbb változat, a hatha jóga során egy-egy jógapózt kell percekig kitartani.

– Ehhez nagyon nagy önfegyelem kell, mindig vissza kell „húzni” a figyelmet a jelenre, a testtartásra, a belső folyamatokra. Mivel a tanár nem ad támpontot arra vonatkozóan, mit kell érezni, a gyakorló maga fedezheti fel a figyelme célpontját. Ez a módszer lassabb utat jelent, ugyanakkor a saját megismerés nagy önbizalmat és hatalmas testtudatod ad. Kezdők számára pedig ez lehet az egyik legmegfelelőbb mód az ászánák biztonságos elsajátítására.

Egészen más pedagógiai módszert alkalmaz egy dinamikus jóga irányzatot követő tanár. Ilyen stílus például a ma egyre elterjedtebb vinyasa flow jóga, amely a mozdulatokat összeköti a légzéssel.       – Minden lélegzetvétel tudatos, egyik pozícióból a másikba áramlunk. Az oktató ebben az esetben folyamatosan „szórakoztatja” az elmét, segít fókuszálni arra, hogy az adott ászánának milyen testi és mentális hatásai vannak – tudjuk meg. – Sokak számára ebben a típusú gyakorlásban könnyebb megérezni az energia áramlását, miközben állandó kihívást is jelent, ezáltal ugyancsak önbizalmat, rugalmasságot, erőt adva a gyakorlónak.

Ám számos más jógastílus is létezik, így bárki megtalálhatja a legtesthezállóbb formát.

– Szeretném, ha minél több ember megérezné, azt, amit a jóga adhat. Szeretném, ha békésebbek, boldogabbak és egészségesebbek lehetnénk, szeretetben léteznénk a világban. Hiszem, hogy ez egy választás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!