Életmód

2016.01.02. 10:13

Nem eszem több mogyorókrémet! Új év új fogadalmakkal

Mielőtt éjfélt ütött az óra, 2015 utolsó napján sokan suttogták bele fogadalmukat az éjszakába. Lássuk, ki és mit ígért meg magának a következő évre?

Sebestyén Lilla

Soha többet nem iszom alkoholt! - vitathatatlanul ez a leggyakrabban elhangzó újévi fogadalom, amit a többség elsején, úgy déltájt felébredve tesz fejfájástól, kiszáradástól és kialvatlanságtól kábultan, átkozva az előző éjszakát. Népszerűségben rögtön ezt követi az „Egy szál cigarettára sem gyújtok rá többé!” és a ” Jövőre fogyózni fogok!” tipikus újévi eskük, amelyeknek egy jelentős százaléka szinte azonnal, az újév első hetében füstbe ment tervnek bizonyul.

Szintén jellemző, hogy valaki a spórolás mellett teszi le a voksát, megfogadja hogy szervezetten éli az életét, több időt tölt a családjával, esetleg elkezd tanulni, úgy dönt pályát módosít. Azonban sajnos ezeknek a magunknak tett ígéreteknek csak egy igen kis része valósul meg. Egy külföldi egyetem kutatása szerint átlagosan mindössze száz emberből nyolc lesz az, aki meg is tartja a szilveszter éjjel tett fogadalmát, sőt az emberek közel negyede soha nem teljesíti az újév első napján tett adott szavát.

Ezzel szemben szerencsére olyanokkal is találkozunk, akik komolyan veszik ezeket a maguk elé felállított erőpróbákat, például Rozs Gergely.

A pákozdi születésű fiatalember jelenleg Pécsett tanul, miközben három éve egy hazánkban viszonylag új sportnak szenteli a szabadidejét, az utcai, saját testsúlyos edzésnek, azaz a street workoutnak. - Tavaly már volt szerencsém kipróbálni magam azon a versenyen, ahonnan az elsőt automatikusan kvalifikálják a világbajnokságra. Akkor a kilencedik helyen végeztem, 2016 nyarán már az a célom, hogy felálljak a dobogó legfelső fokára - magyarázza Gergely, aki mindemellett szeretné, ha ez az év nem csak ettől a fogadalomtól lenne emlékezetes: - Most taposom az utolsó évemet az egyetemen, szeretném, ha ezt is a tőlem telhető legjobb eredményekkel zárhatnám. Mindemellett pedig - bár ezt nem csak kifejezetten erre az évre tervezem, hanem a továbbiakra is - megígérem magamnak és édesanyámnak is, hogy ezentúl többet teszek azért, hogy ő jobban érezze magát.

Rozs Gergely, megyénk szülöttje nem kis célt tűzött ki maga elé: 2016-ban ő szeretné képviselni hazánkat a street workout világbajnokságon. Kívánjuk, hogy sikerüljön!

Gergely bevallja, bizony nem mindig volt a helyzet magaslatán, ha az édesanyjáról volt szó. Sokszor méltatlanul bánt vele, pedig szülője egyedül nevelte fel és mindent megtett érte. A huszonnégy éves sportoló abba is beavat, az elmúlt évek nem telhettek el anélkül, hogy ne tegyen valamilyen fogadalmat és mindig próbált olyan célt kitűzni maga elé, ami hozzátett saját személyiségéhez. Nagy-Pálfy Regina is elismerésre méltó fogadalmakat szokott tenni az óév búcsúztatásakor, bár az ígéreteinek fókuszában nem az önfejlesztés, sokkal inkább a jótékonykodás áll. 

- Az utóbbi időben keveset fogadkoztam a szó szoros értelmében. Sokkal inkább szövögettem magamban terveket, amiknek a megvalósításáért aztán mindig tettem is. Tavaly a férjemmel például megígértük egymásnak - és ezzel magunknak is -, hogy próbálunk tenni valamit másokért, és ott segítünk ahol nagy szükség van ránk. Persze eddig is jótékonykodtunk: az elmúlt öt évben Mikulás ünnepséget szerveztünk, és ezzel olyan gyerekek életébe hoztunk örömet, akiknek a szülei sajnos nem tehetik meg, hogy ajándékkal lepjék meg gyermekeiket. Tavaly Seregélyesen, előtte Abán, Nádasdladányban, Fehérváron voltunk, és az anyaotthonba is mindig ellátogatunk - magyarázza Regina, aki 2015-ben a FEMA állatmentőkhöz is csatlakozott élete párjával, hogy ott is próbálja a szomorú sorsú állatok helyzetét jobbá tenni: ha kell, életet ment, ha kell, élelmet szállít, adományt gyűjt, valamint igyekszik összefogni az embereket egy közös, jó cél érdekben.

Nagy-Pálfy Regina újévi fogadalma mindig valamilyen segítő szándékú ígéret, míg Bérces Zsuzsi inkább „lányait” próbálja ösztönözni a fogadalmakat őrző, évenként előkerülő befőttes üveggel

- Mindketten úgy gondoljuk, nem kell a szilvesztert megvárni, ha valamit el szeretnénk érni, ha megszületett az elhatározás vágjunk bele és kitartóan vigyük véghez - tanácsolják. Bérces Zsuzsi úgy tartja magáról, nem az a nagy „fogadkozó”, mégis, három esztendeje mindig „bevállal” néhány dolgot. - A móri és fehérvárcsurgói lányokkal - akiknek a zumba órákat is tartom - találtuk ki anno, hogy mi lenne, ha minden év végén szerveznénk egy kis szilveszteri mulatságot és az est végén felírnánk egy cetlire a jövő évi fogadalmainkat, legalább hármat. Aztán bedobnánk egy befőttes üvegbe és majd csak egy év múlva nyitnánk ki - magyarázza Zsuzsi, aki hozzáteszi: ugyan mindenkinek három dolgot minimum meg kell fogadnia, ettől függetlenül már akkor jár a taps, ha legalább egyet sikerült teljesítenie az illetőnek. - A többség már nem is emlékszik, mit írt a papírra egy évvel ezelőtt, így a nevetést garantált a bulin. Nekem is csak egy fogadalmam égett a fejembe: megígértem magamnak, hogy nem eszem mogyorókrémet. Sajnos nem tudtam betartani, egy hete is lecsúszott pár palacsinta - mosolyog Zsuzsi, aki ettől függetlenül büszke magára, hiszen csak ritkán vétkezett, és akkor sem falta be az egész üveget.

Ahogy általában a lányoknak, úgy a tíz éve alakult Pusztaszabolcsi Szabadidő-sport Egyesület tagjainak is a felszaladt kilók ledolgozása a kitűzött cél.

A Pusztaszabolcsi Szabadidősport Egyesület tagjai rendszeresen túráznak. Szilveszter után az a cél vezérli a őket, hogy ledolgozzák a kilókat
Fotó: Csordás Viktor

- Most már hagyománynak számít az évnyitó tekerésünk, amin általában tíz-húsz résztvevő van, de volt olyan esztendő is, amikor negyvenen voltunk. Ez a mi rendszeres, újévi fogadalmunk, amit rögtön teljesítünk is. Mintegy 20-45 kilométeres távot teszünk meg, attól függően, hogy mennyire zord az időjárás - mondja Csordás Viktor, az egyesület elnöke, majd azt is hozzáteszi: volt, mikor negyven centiméteres hóban bringáztak. Viktor szerint ezen alkalmakkor nem a gyorsaság, a minél több megtett kilométer a lényeg, hanem az, hogy már rögtön az év első napjának pár óráját jókedvűen, sportolva töltsék el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!