nagy méretű

2019.09.15. 16:40

Üstököst fedezett fel egy amatőr csillagász

A 2017-ben azonosított Oumuamua után ez lehet a második észlelt objektum, amely a Naprendszerünkön kívülről érkezett, amit az bizonyít, hogy hiperbolikus pályán mozog.

Forrás: Shutterstock

Fotó: AstroStar

Az égitest a jelek szerint – a tökéletes körtől jelentősen eltérő – hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat – írja a BBC hírportálja.

A C/2019 Q4 (Boriszov) nevű objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Az égitest akkor nagyjából 450 millió kilométerre volt a Naptól.

A vöröses színű Oumuamuát 2017 októberében fedezték fel és eleinte üstökösként sorolták be hiperbolikus röppályája miatt. A későbbi megfigyelések során azonban megállapították, hogy nincs porcsóvája és nem bocsát ki gázt, tehát az üstökösök tulajdonságai nem jellemezték. A C/2019 Q4 (Boriszov) ezzel szemben láthatóan aktív üstökös, a mag körüli gázfelhővel (kómával) és csóvával.

Az apró, halvány Oumuamuával ellentétben az újonnan felfedezett égitest nagy méretű, nagyjából 20 kilométer átmérőjű és fényes.

Az Oumuamuát csak viszonylag rövid ideig, 2018. január 2-ig tudták nyomon követni a csillagászok, amíg az objektum el nem tűnt a legerősebb űrtávcsövek látóköréből is. A Boriszov viszont még csak közeledik a Naprendszer felé, ami azt jelenti, hogy a kutatóknak legalább egy éve lesz a megfigyelésére.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!