nem várt probléma

2020.02.13. 15:20

Több millió fonttal nőtt a Big Ben renoválásának költsége

Felújítása közben ugyanis egy második világháborús bombát fedeztek fel, továbbá kiderült, hogy azbesztmentesítésére is szükség lesz.

BRITAIN-PARLIAMENT-BIG BEN

Forrás: AFP

Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS

Az órának otthont adó Erzsébet-torony renoválása 2017-ben kezdődött, és a jelenlegi számítások szerint csaknem 80 millió fontba (32 milliárd forintba) kerül majd. A 177 éves építmény tüzetesebb vizsgálatakor derült ki, hogy károsodása miatt az eredetihez képest 18,6 millió fonttal (7,5 milliárd forinttal) többet kell rá költeni.

A torony felújítása azonban továbbra is a tervek szerint zajlik, és az illetékesek szerint a kitűzött időben, 2021 végére elkészül. A parlament alsóházi bizottságának igazgatója, Ian Ailles ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Erzsébet-torony helyreállítása „bonyolultabb, mint korábban gondolták volna”. Hozzátette, hogy mivel a torony kiemelt helyszínen áll a rendkívül elfoglalt parlament kellős közepén, mindaddig, amíg fel nem állványozták, nem is derült ki, milyen kiterjedt a károsodása.

A parlament építésze, Augustus Pugin tervei szerint neogótikus stílusban 1856-ban elkészült torony fölött alaposan eljárt az idő, aminek következtében például függőleges fala 46 centiméterrel megdőlt.

A munkálatok során restaurálják az óra lapját, az óraszerkezetet, a torony falát és a tetőszerkezetet is, és az óratorony visszakapja 19. századi színét. A lépcsők mellé liftet is beszerelnek, az órát megvilágító lámpákat pedig energiatakarékos LED-égőkre cserélik.

A felújítási munkák kezdete óta lényegében alig hallható a Big Ben harangja. A 13,7 tonnás harangot csak nagyon fontos események idején, például az újév köszöntésekor szólaltatják meg. Bár Brexit-párti képviselők szerették volna, ha az unióból való kilépés alkalmából harangozott volna, ezt a magas költségek miatt végül nem engedélyezte a parlament.

A hagyomány szerint a londoniak 1859-ben az először megszólaló harangot, majd az órát, végül a tornyot is Benjamin Hall közmunkaügyi kormánybiztosról nevezték el Big Bennek. A tornyot II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulója, azaz 2012 óta nevezik hivatalosan Erzsébet-toronynak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!