Bronzkor

2020.10.13. 21:08

Titokzatos tömegsírra bukkantak Tiszafüred határában

A középső bronzkori Füzesabony kultúrához sorolható, több ember maradványait tartalmazó tömegsírt tártak fel Tiszafüred határában – közölte a tiszafüredi Kis Pál Múzeum igazgatója.

Forrás: Shutterstock

Mester Edit tájékoztatása szerint idén szeptemberben egy mezőgazdasági beruházás alapozási munkálatai során egy csontváz került elő, ezért indult meg a régészeti leletmentés, amelyen több, másodlagosan temetkezési céllal is használt hulladékgödröt találtak.

Az első gödörben egy zsugorított helyzetű férfi csontvázát tárták fel, a csontokon tbc-re utaló elváltozásokat figyeltek meg. A szomszédos, két méter átmérőjű gödör alján eddig negyven koponya maradványait és a hozzájuk tartozó testek összekeveredett csontjait találták meg. A csontok közül előkerültek a középső bronzkori Füzesabony kultúra jellegzetes kerámia tárgyai, valamint sok egyéb háztartási hulladék nagyon sok állatcsont, kagyló, halcsont és egy kis bronz késpenge.

A leletek az i.e. 1700 körüli időből származhatnak, de a későbbi természettudományos vizsgálatok ezt még pontosítani fogják

mondta a múzeumigazgató.

A testek több mint fele gyermekeké, a csecsemőtől a kamaszkorúig jegyezte meg Mester Edit, hozzátéve, hogy mivel látványos külsérelmi nyomokat nem láttak eddig,

feltételezhetően valamilyen fertőző betegség gyorsan eltemetett áldozataira bukkantak.

Ezt a részletes antropológiai vizsgálat fogja majd a későbbiekben kideríteni.

Mint rámutatott, modern természettudományos biorégészeti módszerekkel, több kutatóintézet bevonásával keresik a választ arra a kérdésre, hogy mi állhat a tömegsír hátterében. Az MTA Régészeti Intézete, az ELTE TTK Embertani Tanszéke, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára és a debreceni Déri Múzeum munkatársai segítenek a feltárás szakszerű befejezésében és a későbbi vizsgálatok elvégzésében tette hozzá a múzeumigazgató.

Mester Edit kitért arra is, hogy

Tiszafüred határában az egykori Tisza-meder közelében kisebb-nagyobb halmok találhatók, ahol az emberek már több ezer évvel ezelőtt megtelepedtek.

Az Ásotthalom néven ismert lelőhelyen már a 19. században is kutattak a város múzeumának alapítói, a Majoros-halom nevű lelőhelyen pedig több mint ezer sírt tártak fel a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!