az élet nem áll meg

2018.10.30. 15:08

Gumicsizmás pincérek vették át az uralmat Velencében (videó)

Egy kicsit sok eső esett.

Velencét megint elöntötte a víz, de ez kicsit sem zavarja meg a helyi éttermek működését. Elképesztő videó került fel hétfőn a Facebookra. – írja a Mindmegette.

Velencében visszatérő probléma a megemelkedő vízszint, ahogyan az ezzel együtt járó patkányok megjelenése is. Mindenesetre a helyi éttermek nem zárnak be, még bokáig érő vízben is felhúzzák a gumicsizmát és viszik ki a tésztát, meg a pizzát a vendégeknek. A turisták pedig színes, műanyag, térdig érő zacskót kapnak, hogy megóvjak szettjüket a víztől. Láthatóan nyugisan falatoznak, sem a fertőzésektől, sem a felfázástól nem félnek.

A helyzet egyébként korántsem ennyire „laza”. Eddig ugyanis hatan vesztették életüket az olaszországi heves viharokban, áradásokban. Az időjárás miatt hat tartományban rendelték el a legmagasabb fokú riasztást. A velencei Szent Márk teret kiürítették, mert dagálykor a tenger vízszintje 156 centiméterrel emelkedett a Canal Grande déli bejáratánál lévő alappont fölé. A város történelmi magja területének több mint 70 százaléka víz alá került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!