pech

2020.10.17. 12:05

Őrültként száguldozott a mercis, szerencsétlenségére videóra vették

A rendőrök nem sajnálták az időt arra, hogy alaposan megbüntethessék.

Forrás: Shutterstock

A sunderlandi rendőröknek egy autós adta át fedélzeti kamerájának felvételét egy Mercedesről, amely vérfagyasztó tempóval száguldozott lakott területen belül, ráadásul az út rossz oldalán – írja az Origo.

A rendőrök köszönték szépen a felvételt, és mindent megtettek annak érdekében, hogy megbüntessék a sofőrt. A rendszám alapján az azonosítás nem volt nehéz, de ezután jött a munka oroszlánrésze, mert hiteles mérés hiányában szükség volt a pontos sebességre is.

A rendőrök pedig nem sajnálták az időt: egyenként elemezték minden egyes másodperc képkockáját, pontosan rögzítve, hogy mekkora távolságot tett meg köztük az autós.

Aztán a helyszínen pontos távolságméréseket végeztek a viszonyítási pontok között, ezek alapján pedig már gyerekjáték volt kiszámolni a pontos sebességet.

A Mercedes sofőrje a megengedett 30 mérföld/óra helyett 108-cal ment, ez 174 km/órának felel meg.

Az autó sofőrjének bűnösségét már kimondta a bíróság, az ügyében október 23-án hirdetnek ítéletet.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!