Ittas vezetés

2017.11.17. 17:09

Örülhet, hogy csak nyolcmillió forintnyi büntetést kapott

A huszonkét éves egyetemi hallgatóra egy oslói bíróság szabta ki az elsőre horribilis összegnek tűnő bírságot, ráadásul 13 hónapra még a vezetéstől is eltiltotta.

Katharina G. Andersen, aki nem mellesleg a világ második legfiatalabb milliárdosa, szerencsésnek mondhatja magát, hogy ennyivel megúszta, ugyanis Norvégiában a szabálysértőket a vagyoni helyzetük alapján bírságolják meg. Az ügyben ítélkező bíró el is mondta, hogy akár 40 millió koronát (1,3 milliárd forintot) is kiróhatott volna, hiszen Andersen a leggazdagabb nő Norvégiában.

A Forbes listája szerint Katharina G. Andersen vagyona 1,23 milliárd dollárra rúg. Apja 2007-ben ruházta rá a családi befektetési vállalat 42 százalékos részesedését, így lett belőle a világ második legfiatalabb milliárdosa.

Az oslói városi bíróság azért mérsékelte a bírságot, mert tetemes vagyona ellenére még nem vett fel osztalékot és nincs állandó jövedelme. A még így is borsos számlát a becsült vagyona alapján határozták meg.

A világ legfiatalabb milliárdosa egyébként a Forbes szerint Alexandra Andersen, Katharina egy évvel fiatalabb húga.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!