közös közleményt adtak ki

2018.10.22. 11:15

Megtörtént a két Karmapa első találkozása

A 16. Karmapa 1981-ben bekövetkezett halála után két gyermeket is felismertek, mint reinkarnációt.

A tibeti buddhizmus Karma Kagyü vonalának első emberét Karmapának hívják, mely ugyanolyan átöröklődő cím, mint a Dalai Láma. A 16. Karmapa 1981-ben bekövetkezett halála után azonban két gyermeket is felismertek, mint a Karmapa reinkarnációját. A helyzet azóta megoldatlan és megosztja a világ buddhistáit. A történelmi találkozó a két Karmapa közt segíthet feloldani a feszültséget – írja a BuddhaFm.

Bár elsőre hihetetlennek tűnhet, a két Karmapa eddig sosem találkozott. Mindketten többször kifejezték a vágyukat egy ilyen találkozóra és azt is nyilvánvalóvá tették, hogy semmilyen ellenségeskedést nem szeretnének a globális közösségen belül, mégis egészen mostanáig kellett várni arra, hogy személyesen megismerkedjenek.

Ogyen Trinli Dordzse és Trinli Tháje Dordzse október 11-én egy franciaországi vidéki birtokon találkozott. A találkozó célja egymás személyes megismerésén túl az volt, hogy megbeszéljék, miként tudnák együtt megőrizni és erősíteni a Kagyü vonalat. A találkozó után közös közleményt adtak ki, melyben elégedettségüknek és abbéli reményüknek adnak hangot, hogy a kezdeményezést további találkozók és sikeres együttműködés követi.

„Mindketten nagyon boldogok vagyunk, hogy lehetőségünk nyílt találkozni és megismerni egymást egy békés és nyugodt környezetben. Mindketten évek óta vágytunk erre, és örömmel tölt el minket, hogy ez a vágyunk most teljesült.

Találkozásunk célja elsősorban az együtt töltött idő volt annak érdekében, hogy személyes kapcsolatot alakítsunk ki egymással. Első alkalommal volt lehetőségünk szabadon beszélgetni és megismerni egymást. Reméljük, ez a kezdet idővel erős kapcsolattá fejlődik.

A találkozó alatt beszéltünk arról is, hogyan tudnánk begyógyítani azt a szakadást, amely a drága Karma Kagyü átadási vonalunkban az elmúlt években sajnálatosan kifejlődött. Kötelességünknek és felelősségünknek érzünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy a vonalat összetartsuk.

Ez a vállalás kiemelkedő fontosságú a Karma Kagyü vonal és a tibeti buddhizmus jövője, valamint az összes érző lény szempontjából. Ennekokán mindenkit arra kérünk a Karma Kagyü közösségben, hogy csatlakozzon az átadási vonalunk megerősítése és megőrzése érdekében tett erőfeszítéseinkhez. Közös felelősségünknek tekintjük, hogy bölcsességre és együttérzésre épülő hagyományunkban helyreállítsuk a harmóniát.„

Borítókép: buddhafm.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!