szívós baktérium

2018.04.21. 15:18

Meggyógyult a világ legsúlyosabb tripperével megfertőzött férfi

Orvosai szerint "nagy szerencséje volt" a brit férfinak, akinek sikerült meggyógyulnia a gonorrhea szuperellenálló baktériuma okozta fertőzésből - számolt be róla a BBC hírportálja.

Az eset „vészcsengőt jelent mindenki számára” – vélték a beteg orvosai, akik szerint a legtöbb antibiotikumnak ellenálló baktérium a jövőben gyakrabban okozhat betegséget.

A meg nem nevezett férfi a szuperrezisztens kórokozót Délkelet-Ázsiában kaphatta el, ahol idén az év elején járt, és az úton szexuális kapcsolatba lépett egy helyi nővel, noha állandó partnere van Nagy-Britanniában.

Ez volt az első olyan eset, hogy a nemi úton terjedő gonorrhea nem reagált a szokásos első körben adott antibiotikumokra,

ám azóta két újabb fertőzöttet jelentettek Ausztráliából.

A most meggyógyult férfi betegsége a múlt hónapban derült ki. A gonorrhea kezelésére szolgáló leggyakoribb gyógyszerkoktél – az azitromicin és a ceftriaxon kombinációja – nem segített a férfin a brit egészségügyi szolgálat jelentése szerint. A fertőzés részletes analízise alapján egy végső antibiotikumban – az ertapenemben – bíztak, ezzel kezelték ki végül a beteget.

Az egészségügyi szolgálat vizsgálatot indított a lehetséges további brit fertőzöttek megtalálására, de megállapították, hogy a kór nem terjedt tovább, a férfi állandó partnere sem kapta el. A két új ausztrál fertőzött közül az egyik szintén kapcsolatba lépett egy délkelet-ázsiai nővel, a másik azonban nem számolt be ilyesmiről.

A gonorrheát (kankó, tripper) a Neisseria gonorrhoeae baktérium idézi elő, védekezés nélküli szexuális aktussal terjed. A WHO tavaly júliusban figyelmeztetett az új, minden kezelésnek ellenálló kórokozók megjelenésére. „A gonorrhea kórokozója igen intelligens. Akárhányszor új típusú antibiotikumot fejlesztünk ki ellene, ellenállást alakít ki vele szemben is” – mondta el akkor Teodora Wi, a genfi központú ENSZ-szervezet specialistája.

A WHO becslései szerint évente 78 millió embert kapja el a betegséget, mely a nemi szerveket, a végbelet és a torkot fertőzheti meg. A kórnak sok esetben nincs tünete, de a medence szerveinek gyulladását, méhen kívüli terhességet, meddőséget okozhat, valamint növeli a HIV-fertőzés kockázatát.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!