1900 évvel ezelőtt verték

2020.05.12. 19:12

Különleges bronzérmére bukkantak Jeruzsálemben

A rómaiak elleni Bar Kohba-felkelés korából, csaknem 1900 évvel ezelőttről származó bronzérmét találtak Jeruzsálemben a régészek – jelentette be hétfőn az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).

Forrás: Shutterstock

A pénzérme különlegességét jelzi, hogy

az eddig Jeruzsálem óvárosánál talált mintegy 22 ezer érme közül mindössze négy datálható erre a korra, az i.sz. 132-től 135-ig tartó, rómaiak elleni második zsidó felkelés korára.

A felkelés közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a rómaiak Hadrianus császár parancsára Aelia Capitolina néven római kolóniát alapítottak a zsidó Jeruzsálem romjain, miután a várost i.sz. 70-ben elpusztították el az első zsidó felkelésben és Jupiternek szentelt templomot építettek a Templomhegyre, a lerombolt Szentély helyére.

A lázadás körülbelül öt évig tartott és súlyos veszteségeket okozott a római csapatoknak.

Leverésére a rómaiak kénytelenek voltak jelentős katonai egységeket, újabb légiókat átvezényelni a birodalom más részeiről.

A Bar Kohba-felkelés harcosainak fő célja Jeruzsálem volt, de soha nem tudták bevenni a várost, valószínűleg ezért is találtak ennyire kevés általuk vert pénzt ezen a helyen Donald Cvi Ariel, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) érmeosztályának vezetője szerint. Legutóbb negyven évvel ezelőtt bukkantak ilyen érmére.

A bronzpénz egyik oldalán pálmafa, másikon szőlőfürt található, s egyik oldalán Jeruzsálem neve szerepel ősi héber betűkkel, a másik oldalára pedig azt írták, hogy Izrael szabadságának második évében, a felkelésre emlékeztetve.

A Templomhegy és Dávid városa, vagyis a babiloni fogság kora előtti, az első Szentély idejének Jeruzsáleme közötti területen, a William Davidson régészeti parkban folytatott ásatásokon találták az értékes emléket.

A régészek szerint ezekben a korokban propagandaeszközként, közlemények közzétételére, például új király bejelentésére is használták főként az ezüst, ritkábban a bronzpénzeket. A zsidók a rómaiak idején először az első felkelésben, i.sz. 70-ben vertek saját érmeket függetlenségük kinyilvánítására.

A Bar Kohba-felkelés vezetői is ezzel jelezték, hogy a térképen vannak, a pénzveréssel nyilatkozatot tettek a rómaiakkal szemben Donald Cvi Ariel szerint.

A szakemberek nem tudják, hogy miként kerültek el a lázadás ezen emlékei Jeruzsálembe, hiszen maguk a felkelők nem jutottak be a városba. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a felkelést leverő római légiók katonái szuvenírként vitték magukkal a máshol, talán egy zsidó harcos zsebében talált, frissen zsákmányolt bronzpénzeket, amikor visszatértek táborhelyükre a városba.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!