jól vannak

2020.07.08. 10:56

Koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikreket választottak szét

A Közép-afrikai Köztársaságban született kislányok voltak az elsők, akiken Olaszországban ilyen műtéti beavatkozást végeztek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Sikeresen választottak szét egy koponyájuk hátsó részénél összenőtt ikerpárt a Vatikán kórházában, Rómában.

A fejüknél összenőtt, craniopagus lány ikerpár koponyájának csontjait és agyi vénás rendszerét is szét kellett választani. Különösen az utóbbi jelentett nagy feladatot az orvoscsoport számára.

A Gyermek Jézus Kórház közleménye szerint Olaszországban először végeztek ilyen műtéti beavatkozást sziámi ikreknél. Mint hozzátették, lehet, hogy az operáció a világban is egyedülálló volt, mivel hasonló leírásával sem találkoztak az orvosi szakirodalomban.

Az ikrek, Ervina és Prefina a Közép-afrikai Köztársaságban születtek 2018-ban. A Gyermek Jézus Kórház jótékonysági programja keretében segített nekik, hogy eljussanak Rómába.

Tavaly májusban és júniusban, majd idén júniusban három operációt hajtottak végre rajtuk, hogy szétválasszák őket. Az utolsó műtét 18 óráig tartott, 30 fős orvoscsoport dolgozott a kislányok végső szétválasztásán.

Az ikrek jelenleg jól vannak, továbbra is a kórházban vigyáznak rájuk, de várhatóan képesek lesznek rá, hogy normális életet éljenek – hangsúlyozta a kórház.

A craniopagus ikrek nagyon ritkák, a Gyermek Jézus Kórház közleményében megjegyezte, hogy ők csak egy másik ilyen esetről, Londonban szétválasztott ikrekről tudnak, de ők a fejük búbján voltak összenőve, nem a koponyájuk hátsó falánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!