átmeneti?

2019.07.04. 06:06

Felgyorsult az őserdő irtása Amazóniában

Hatvan százalékkal több fát vágtak ki amazonasi esőerdőben Brazíliában júniusban az egy évvel ezelőttihez képest – írta az O Globo című lap az Inpe állami űrkutatási intézetre hivatkozva.

Burnt trees are seen in an illegal deforested area in the Jamanxim forest in the state of Para, northern Brazil, on November 29, 2009. AFP PHOTO/Antonio Scorza (Photo by ANTONIO SCORZA / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Antonio Scorza

Az Inpe műholdakkal figyeli az esőerdőket. Egyelőre nem tudni, hogy hosszú távú emelkedésről van-e szó. Júniusban összességében 762 négyzetkilométernyi őserdő tűnt el. A teljes első félévben mintegy 2300 négyzetkilométernyi veszteséggel kalkulálnak – ez 2016 óta a legmagasabb érték.

A fakitermelés adatai a most kezdődő száraz időszakban általában erőteljesen emelkednek. Az Amazonas erdeiben kialakult helyzetről pontosabb képet az év végén megjelenő, a 2018 közepétől 2019 közepéig tartó időszakra vonatkozó hivatalos kitermelési adatok fognak adni.

Már a volt brazil elnök, Michel Temer kormányzása alatt, 2016 és 2018 között jelentősen enyhültek a környezetvédelmi előírások. Ezzel a mezőgazdaságot akarták erősíteni, amely újabb legelő- és termőterületeket keres.

Brazil és nemzetközi környezetvédők azonban attól tartanak, hogy tovább nő az erdőirtás. A brazil katolikus püspökök is gyakran tiltakoznak az ellen, hogy az esőerdők a gazdaságpolitika áldozatául essenek, veszélyeztetve a természetet és az őslakos népek életterét. Október 6. és 27. között ezért a Vatikánban püspöki zsinatot is tartanak Amazónia: Új utak az egyház és az integrális ökológia számára címmel.

Az elmúlt évtizedekben az Amazonas erdeinek mindegy egyötöde semmisült meg.

A szakértők körében vitatott kérdés, hogy a múlt héten az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur országai közötti szabadkereskedelmi szerződésről született politikai megállapodás erősíteni fogja-e a fakitermelést, vagy éppen korlátozza azt.

A korábbi bejelentésekkel ellentétben a januárban beiktatott Jair Messias Bolsonaro brazil elnök megígérte, hogy nem lépnek ki a párizsi klímaegyezményből, hogy az egyezséghez megkapják Franciaország beleegyezését is. A klímaegyezményben Brazília arra kötelezte el magát, hogy 2030-ig nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét. Bolsonaro viszont hivatalba lépése óta folyamatosan korlátozza az ellenőrző hatóságot erejét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!