Meglepő felfedezés

2021.04.21. 17:00

Ezt soha nem gondolta volna a Tyrannosaurus rexről

Az embernél is lassabban járhatott a Tyrannosaurus rex. Anatómiai elemzéssel kalkulálták ki holland kutatók a félelmet keltő vadász normál járási tempóját: méréseik szerint másodpercenként 1,28 métert tett meg, azaz óránként 4,6 kilométert.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Összehasonlításképpen:

az ember átlagos járási sebessége 1,34-1,42 méter per másodperc, tehát 4,8-5,1 kilométer per óra.

A normál járási sebesség általában a mozgásban részt vevő testrészek természetes frekvenciája alapján mérhető az állatoknál – írta a Royal Society Open Science című tudományos lapban megjelent tanulmányban az Amszterdami Egyetem tudósa, Pasha van Bijlert vezette kutatócsoport.

A két lábon járó 13 méter hosszú, kilenc tonna súlyú T. rex esetében a lábakon kívül a farok is részt vett a mozgásban. Minden lépésnél egyszer emelte meg és süllyesztette le a farkát, ezzel támogatta a mozgást.

A csigolyák és ízületek biomechanikai modellje és háromdimenziós rekonstrukciója alapján becsülték meg a farok természetes rezgési frekvenciáját. Az állat derékmagasságát 3,1 méterben, lépési nagyságát 1,94 méterben határozták meg.

Az eredményként született 1,28 méter per másodperces sebesség alacsonyabb a korábbi becsléseknél. Ez azonban a T. rexnek nem a leggyorsabb, hanem a leginkább előnyben részesített járásmódja.

Amikor nincs okuk a futásra, a legtöbb állatnak – így az embernek is – van egy természetes járási sebessége, mely minimálisra csökkenti az ehhez használt energiát.

Korábbi vizsgálatok szerint a ragadozó futás közben elérhette az óránkénti 30 kilométeres sebességet is. Viszonyításként: az egykori világbajnok rövidtávfutó, Usain Bolt száz méteren 38 kilométer per órás átlagtempót futott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!