Szent Miklós

2017.12.06. 22:19

Eredeti lehet a Mikulás-kultusz névadójának ereklyéje

Az Oxfordi Egyetem kutatói egy régi kérdést válaszoltak meg.

St. Nicolas ascends to heaven, Bishop of Myra, St. Nicolas de Veroce, Rhone-Alpes, France, Europe

Szent Miklós korából származik egy neki tulajdonított csonttöredék – állapították meg az Oxford Egyetem kutatói radiokarbon-vizsgálatok segítségével.

A vizsgálat szerint az ereklye Szent Miklós korából származik, akiről úgy tudni, hogy időszámításunk szerint 343-ban halt meg. Bár egyelőre nem bizonyított, hogy a csont konkrétan a szentté, az bebizonyosodott, hogy abból a korból származik. Az oxfordi kutatócsoport szerint ezek voltak az első vizsgálatok, amelyeket a csontokon végeztek.

Már életében szentnek tartották

Szent Miklós a hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit már kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte fel, és ismertette meg a kereszténységgel is. Megtérése után jótékony célokra osztogatta szét örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra (ma: Demre) püspökévé.

Jótékonykodásával vívta ki az emberek tiszteletét és szeretetét, tettei miatt már életében szentnek tartották. A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz.

Halála után püspöki székhelyén temették el, ám a korabeli források szerint csontjait később ellopták és a dél-olaszországi Bariba vitték.

Ereklyéi legendákat őriznek

A mai Törökország területén meghalt Szent Miklós állítólagos ereklyéi az olaszországi Bari egyik kriptájában találhatók a 11. század óta. Népszerűsége és a Mikulás alakját megteremtő legendája miatt több helyszínen is őriznek olyan csontokat, amelyeket neki tulajdonítanak, eredetiségük azonban kérdéses. Több száz ilyen csont létezik, az egyik gyűjteményt egy velencei templomban őrzik – olvasható a BBC honlapján.

Az Oxford Egyetem kutatói ezúttal egy medencecsont-töredéket vizsgáltak, amelyet egy franciaországi templomban őriztek, és amely ma az amerikai Illinois államban élő Dennis O'Neill atya tulajdona.

„Sok más ereklyéről bebizonyosodott, hogy jóval későbbről származik. Ez esetben azonban elképzelhető, hogy éppen maga Szent Miklós csontjáról van szó”

- mondta Tom Migham, a kutatást végző központ igazgatója.

A kutatók a továbbiakban DNS-tesztekkel szeretnék megállapítani, hogy a Szent Miklósnak tulajdonított csontok közül hány köthető egyetlen személyhez, és hány állhat kapcsolatban az Oxfordban vizsgált csonttal. A tudósok különösen kíváncsiak arra, hogy vajon a most vizsgált medencecsont-töredék illeszkedik-e a Bariban őrzött csontokhoz, amelyek között nincs teljes medencecsont.

Borítókép: Szent Miklós ábrázolása egy franciaországi templomban. AFP / GODONG / ROBERT HARDING HERITAGE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!