siker

2019.01.08. 05:50

Első magyarként jutott el a Déli-sarkig Rakonczay Gábor

Több mint 900 kilométert gyalogolt az embertelen körülmények között.

Rakonczay Gábor elérte a Déli-sarkot. Az extrém sportoló első magyarként, a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot, egy 94 kilós szánt húzva maga után – közölte az expedíció PR-ügynöksége hétfőn este.

Rakonczay Gábor az út során testsúlya 10 százalékát elégette, az arcán pedig fagyási sérüléseket szenvedett. Mint a közlemény szerint elmondta: fizikailag próbára tette az a kétszáz kilométeres szakasz, amelyen mély hóban meneteltek, a táv végén pedig folyamatos jeges szembeszéllel megküzdve teljesítette célját. Eleinte mínusz 12 Celsius-fok körüli volt a hőmérséklet az Antarktiszon, ám ahogy közeledtek a sarkponthoz, már szinte mindig mínusz 20 Celsius-fok alá kúszott a hőmérő higanyszála, s olykor elérte a mínusz 30-at is.

Az Antarktisz hatalmas, tökéletesen élettelen, ugyanakkor fantasztikusan tiszta és érintetlen. Semmi sem indokolja itt az életben maradást. Az agy ráadásul képtelen felfogni a menetelés tényleges időtartamát, ebben az ingerszegény környezetben az ember lépésről lépésre küzdi előre magát. Csak megy előre, és nem foglalkozik azzal, meddig tart még, hogy milyen hosszú ez az egész

- fogalmazott az extrém sportoló a közlemény szerint.

A szabályok értelmében aki először jár az Antarktiszon, annak csapatban kell teljesítenie a távot, így Rakonczay Gábor is negyedmagával vitte végig az expedíciót, ám a legtöbbet ő haladt az élen, és az ő szánja volt a legnehezebb.

Borítókép: Rakonczay Gábor egy 2018. novemberében készült képen / MTI / Camera Kft.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!