szellemi tulajdon

2021.07.21. 16:15

Egyre több a női feltalálóhoz köthető szabadalom

Nemzetközileg csökken a nemek közötti szakadék a szabadalmi bejelentések arányában, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) adatai szerint pedig a hazai eredmények is jövőbemutatók – közölte a hivatal.

Budapest, 2021. június 8. Fekete Andrea gyermekgyógyász átveszi a Jedlik Ányos-díjat Pomázi Gyulától, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnökétõl a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában 2021. június 8-án. Idén a koronavírus-járvány ellen küzdõ kutatóknak, orvosoknak, valamint a szellemitulajdon-védelem terén kiemelkedõen teljesítõ szakembereknek ítélték oda a Jedlik Ányos-díjat. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Az összegzés szerint a World Intellectual Property Organization (WIPO) adatai alapján 2000-ben a nemzetközi szabadalmi bejelentések 9 százalékát lehetett női feltalálóhoz kötni, míg 2020-ra ez az arány 16,5 százalékra növekedett.

A nők szabadalmi részvételét vizsgálva egyértelmű, hogy bizonyos területekre specializálódnak. A WIPO adatai szerint az öt szakterület, ahol a legmagasabb a női feltalálók aránya a Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT) szerinti szabadalmi bejelentésekben

  • a biotechnológia (30 százalék),
  • a gyógyszeripar (29 százalék),
  • az élelmiszerkémia (29 százalék),
  • a biológiai anyagok elemzése (26 százalék) és
  • a szerves kémia (25 százalék).
  • Ugyanakkor a munkáltató típusa is számít, a WIPO kutatása szerint az akadémiai szektorban benyújtott összes PCT-bejelentés 51 százalékában szerepeltek női feltalálók, míg az üzleti szektorban ez az arány csak 30 százalék – tartalmazza a közlemény.

    „A magyarországi adatok sok hasonlóságot mutatnak a nemzetközivel. Az SZTNH 2017-ben vizsgálta meg a nemzeti bejelentéseket, amiből kiderült, hogy a 2000-2015 időszakban a női feltalálók aránya 13,3 százalékot tett ki” – idézi a közlemény Pomázi Gyulát, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnökét. Hozzátette, hogy a magyar eredetű bejelentésekben ennél kicsit nagyobb volt a nők aránya (14,3 százalék). A magyar feltaláló nők körében a szakterületek közül a mikrostrukturális és nanotechnológia (31 százalék), a biotechnológia (29 százalék) és a szerves kémia (28 százalék) voltak a legnépszerűbbek.

    Pomázi Gyula emlékeztetett arra, hogy a hivatal kezdeményezésére létrehozott, kiemelkedő feltalálói tevékenységet elismerő Jedlik Ányos-díjat idén két kutatónő, Karikó Katalin kutatóbiológus és Fekete Andrea gyermekgyógyász is megkapta.

    A közleményben olvasható, hogy az amerikai National Center for Women and Information Technology megállapította: a vegyes nemű kutatócsoportok kimutathatóan sikeresebb szabadalmakat hoztak létre, ráadásul azt is bebizonyították, hogy a kisebbségek, az alacsony jövedelmű családok és a nők lehetőségeinek javítása a gazdasági növekedést is gyorsítja.

    Az SZNTH tájékoztatója arra is felhívja a figyelmet, hogy a növekvő arány ellenére Európa nem áll az elsők között: Latin-Amerikában és a Karib-térségben 19 százalékkal a legmagasabb a női feltalálók aránya, Észak-Amerika és Ázsia 17 százaléka után következik csak Európa, ahol 14 százalék ez az arány.

    Pomázi Gyula szerint fontos, hogy minél többet beszéljünk a szellemitulajdon-jogok értékéről vagy a szellemitulajdon-védelmi rendszer működéséről és ösztönözni kell, hogy több nő tanuljon természettudományi, technológiai, mérnöki és matematikai területeken.

    Borítókép: Fekete Andrea gyermekgyógyász átveszi a Jedlik Ányos-díjat Pomázi Gyulától 2021. június 8-án

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!