történelmi segítség

2018.12.20. 13:30

Drónnal szállítottak vakcinát gyerekeknek

Vanuatu egy kis szigetén élő kisbaba lett az első ember, aki drónnal szállított vakcinát kapott. A csendes-óceáni sziget nehezen elérhető pontjára az UNICEF küldött oltóanyagot a távirányított eszközzel – számolt be róla a BBC News.

A szállítmányt Erromango szigetén a hegyeken keresztül juttatták el a 40 kilométeres távolságra, ahová máskülönben csak sokórányi utazással lehet elérni. A Vanuatun élő gyermekek 20 százaléka nem jut fontos vakcinákhoz, mivel túl nehéz megközelíteni a lakóhelyüket.

Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF a kezdeményezéstől azt reméli, hogy a drónok segítségével a világ ilyen elzárt térségeibe is el lehet majd juttatni a létfontosságú oltóanyagokat.

„Ez a mai rövid drónos repülés nagy előrelépés a globális egészségügyben.

Mikor azzal küzd a világ, hogy a gyerekek immunizálásának legnagyobb nehézségét az elérésük okozza, a dróntechnológia fordulópontot jelenthet abban, hogy az utolsó kilométereket áthidaljuk, és minden gyermeket elérjünk” – hangsúlyozta Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója.

Gyógyszert már korábban is küldtek drónnal, de az UNICEF szerint most történt először, hogy egy ország egy kereskedelmi drónokat üzemeltető céggel szerződött a nehezen megközelíthető területekre történő vakcinák kiszállítására.

Vanuatun egy ausztrál drónos cég nyerte el a magbízást a sikeres pályázata alapján.

Az oltóanyaggal a helyi nővér 13 gyermeket és öt várandós kismamát oltott be egy faluban.

A drónok nélkül a Cook-öbölben élő közösséghez csak gyalog vagy csónakon lehetett volna eljutni, ami órákba tellett volna, míg a drón 25 perc alatt odaérkezett. A gyorsaság azért is fontos, mert bizonyos gyógyszerek csak megfelelő, hideg hőmérsékleten tárolhatók.

„Nagyon nehéz hűtődobozban cipelni a vakcinát a hosszú úton, folyókon, hegyeken átkelve, esőben sziklákon átmászva”

- mondta el Miriam Nampil nővér. Hozzátette, hogy ezért egy hónapban ő is csak egyszer jut el a faluba, hogy beoltsa a gyerekeket.

A drón is különleges hűtődobozban szállította a vakcinákat.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / crazymedia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!