hasznos tudnivalók

2021.10.11. 13:30

Csínján kell bánni a kuponokkal!

Nyakunkon az őszi kuponos akciók. A divatmagazinok, bevásárlóközpontok leárazásai, a black friday vagy más, az év vége közeledtéhez kapcsolódó kampányok sok fogyasztót csábítanak nagyobb bevásárlásokra. Az odafigyelés ilyenkor is ajánlott, nagyobb értékű termék vásárlása esetén pedig megfontolandó, érdemes-e nyerni a réven, ha közben veszítünk a vámon.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kedvezményes akciók, árleszállítások révén olcsóbban megvásárolt termékekre, szolgáltatásokra éppen úgy az általános szavatossági, jótállási előírások és panaszkezelési szabályok az irányadók, mint a teljes árú portékákra. A magazinokból, reklámújságokból kivágható, honlapokról, alkalmazásokból letölthető kuponokon azonban sokféleképpen tüntethetik fel a kedvezmény mértékét – írja a Magyar Nemzet.

A leggyakrabban az árleszállítás százalékát jelölik meg, de az olyan akció is gyakori, amikor egy termék áráért kettő kapható, vagy egy árucikk megvételéhez egy másik kedvezményesen, netán ajándékba jár.

Eltérő az online és az offline

– Érdemes azonban odafigyelni az akció határidejére, a különböző termékkapcsolásokra, továbbá arra is, hogy eltérő az online és a személyes vásárlás menete – hívta fel a figyelmet lapunk kérdésére Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. A webes vásárlásnál már akkor ajánlatos szemmel tartani a kedvezmény érvényesítését, amikor a kiválasztott árucikket a kosárba tesszük. Míg a személyes vételnél a fizetéskor kell résen lenni, hogy az ár beütésekor a pénztáros mindenképpen vonja le a teljes árból a kuponon feltüntetett százalékot.

Erre a kereskedők jellemzően ügyelnek, nagyon ritkán fordul elő, hogy rosszul számláznának a kupont érvényesítő vásárlásoknál. Ha akad is mulasztás, az inkább az online rendelésekhez kapcsolódik – jelezte a helyettes államtitkár.

– Gyakoribb panasz a fogyasztók részéről, főleg a több napig tartó kuponos akciók esetében, hogy nem egyértelmű, mely árucikkekre és milyen mértékben vonatkoznak a kedvezmények.

Ahogyan az is gyakran okoz bosszúságot a vevőknek, hogy a kiszemelt portékákból mindössze négy-öt darabot tesznek ki a kereskedők a polcokra, amelyek pillanatok alatt el is fogynak. Ezekben az esetekben a hoppon maradt fogyasztó kérheti jegyzőkönyv felvételét, amelyet kivizsgál a hatóság.

Vizsgázik a sávos jótállás

A nagyobb értékű árucikkek – így például számítástechnikai eszközök, televíziók, mosógépek, mosogatógépek – esetében azonban a mostani őszi kuponnapok, akciók során lesz a nagy megméretése a hazai jótállási gyakorlatba az év elején bevezetett új, sávos jótállásnak.

A gyakorlatban az az új szabály lényege, hogy

a korábbi előírásokkal ellentétben most már a termék árától függ a garancia, vagyis a kötelező jótállási idő.

Hiszen a fogyasztó részéről jogos elvárás, hogy a drágább portéka működőképességét, megfelelő minőségét hosszabb ideig garantálja a gyártó, a forgalmazó. A jótállás korábban egységesen egyéves időtartama ennek megfelelően százezer forint feletti eladási árnál a kétszeresére, 250 ezer forint felett pedig a háromszorosára nőtt.

A kuponok vagy más akciók esetén érvényesíthető kedvezmények miatt azonban egy-egy nagyobb összegű árucikk lejjebb csúszhat az árazási sávban. Olcsóbbá válik, amivel viszont a korábban rá vonatkozó jótállás ideje is mérséklődhet.

A sávos jótállás tehát egyszersmind azt is jelenti, hogy a kereskedő szerény mértékű árcsökkentéssel nemcsak a vevőinek kedvez, hanem saját jótállási kötelezettsége időtartamát is rövidítheti.

– A végső döntést persze a fogyasztó hozza meg, az ő megfontolt termékválasztásán múlik, hogy a kedvezőbb árat vagy a hosszabb garanciát részesíti-e előnyben – mutatott rá Keszthelyi Nikoletta. Példaként említette, hogy amikor egy 250 ezer forintnál drágább termék az akció miatt az ominózus szint alá esik, a fogyasztó azonnal elveszít egy év jótállási időt.

Több próbavásárlás várható

Mint a helyettes államtitkár hangsúlyozta, az ITM minden évben vizsgálja a kuponos értékesítéseket a vásárlók és a tisztességes vállalkozások védelme érdekében. Így várhatóan az őszi időszakban is megnövekszik a fogyasztóvédelmi hatóság próbavásárlásainak száma. Fogyasztói kifogás, probléma esetén először az üzlettel vagy az online shop üzemeltetőjével érdemes felvenni a kapcsolatot. Ha a vállalkozással nem sikerül megegyezni, a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatunk. Egyedi jogviták ingyenes megoldásában a fővárosi és megyei iparkamarák mellett működő békéltető testületek segíthetnek.

Jövőre már az eredeti ár sem lesz titok

Egy módosított uniós irányelvnek köszönhetően 2022. május 28-tól sokkal jobban tudnak majd tájékozódni a fogyasztók egy-egy árleszállítás esetén arról, mennyit is spórolnak a vásárlásukkal.

A jelenleginél lényegesen szigorúbb szabályok célja megakadályozni azt, hogy a kereskedő megtévessze a fogyasztókat akár mesterségesen, a promóciók előtt megemelt „eredeti” árakkal vagy valótlan mértékű százalékos kedvezményekkel.

Az árcsökkentés bejelentésekor – az új szabályok hatálybalépése után – minden esetben fel kell tüntetni az eladási ár mellett a korábbi (eredeti) árat is. Az eredeti fogyasztói ár pedig az az összeg lesz, amely a leértékelés előtti meghatározott időszakban (minimum harminc napban) a legalacsonyabb volt. Amennyiben a termék ára ezen időszak alatt folyamatosan csökken (például amikor 20, 50, majd 70 százalék kedvezmény jár), akkor az eredeti ár az első árcsökkentés előtti utolsó ár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!