terülj, terülj, asztalkám!

2018.10.21. 13:00

A városi patkányok számára az élet egy óriási svédasztal

Sokkal változatosabban étkeznek ugyanis, mint vidéki társaik.

A városokban élő patkányok étrendje sokkal gazdagabb, mint vidéken élő társaiké – állapította meg két kutató, akik azt remélik, tanulmányuk hasznos adatokkal szolgál a városi patkánypopulációk kordában tartásának módjait vizsgáló kollégáik számára.

A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban publikált tanulmányukban a kanadai Trent Egyetem és az angliai Manchesteri Egyetem kutatói az 1790 és 1890 közötti időszakra koncentrálva elemezték a patkányok táplálkozási szokásait Torontóban – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Noha az emberiség hosszú ideje él együtt patkányokkal, mégsem ismeri pontosan az életmódjukat – írta Eric Guiry és Michael Buckley.

Annak érdekében, hogy jobban megismerje ezeket a rágcsálókat, a kutatópáros múzeumokban, egyetemeken és Torontóban, valamint környékén tevékenykedő régészek által őrzött patkánymaradványokat vizsgált.

A szakemberek első lépésben molekuláris vizsgálatnak vetették alá a patkányokat, hogy kiszűrjenek minden egyedet, amely nem a vándorpatkányok (Rattus norvegicus) közé tartozott.

Buckley-ék szén- és nitrogénizotóp-elemzéssel tanulmányozták a patkányok csontjainak proteintartalmát. Ennek alapján pontos képet kaptak arról, hogy mivel táplálkoztak a 19. századi Kanadában élő rágcsálók.

Az eredmények szerint a városi környezetben élő patkányok étrendje sokkal homogénebb és stabilabb, mint vidéki társaiké, függetlenül attól, hogy egy adott város mely területén élnek. A városi patkányok rengeteg húst fogyasztanak. Ezzel szemben a gyéren lakott vidéki területek patkánypopulációinak étrendjében csupán szerény mennyiségű hús szerepel, vagy egyáltalán nincs is.

A városokban élő patkányok több táplálékforrásból is válogathatnak, és ezeken a forrásokon csak nagyon ritkán kell osztozkodniuk más állatokkal. Emellett több menedék áll rendelkezésükre a természeti erőkkel vívott harcban.

A vidéken élő patkányoknak mindeközben a mosómedvékkel és egyéb állatokkal is meg kell küzdeniük a táplálékért.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!