Bámulatos élőlények

2021.09.13. 10:53

A húsevő növényeké a főszerep a füvészkert tematikus napján

A botanikus kert gyűjteményében a rovarfogó növények minden képviselője megtalálható.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Szeptember 19-én rendezik a rovarfogó növények napját a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében. Az érdeklődőknek több mint hatvan szárazföldi húsevő fajt és fajtát mutatnak be. A gyűjteményben a látogatók találkozhatnak Ázsia trópusi részén előforduló kancsókákkal, észak-amerikai kürtvirágokkal, Vénusz légycsapójával, valamint harmatfüvekkel, amelyek közül a kereklevelű és a hosszúlevelű fajta Magyarországon is őshonos.

A rovarfogó növények az élővilág bámulatosan alkalmazkodó tagjai. A tápanyagszegény területeket ugyanis úgy hódítottak meg, hogy állatokat ejtettek fogságba és emésztettek meg. Így egészítették ki tápanyagszükségletüket.

A különleges növények Charles Darwin érdeklődését is felkeltették. A természettudós az 1870-es években átfogó művet írt a rovarfogók életmódjáról.

A húsevő növénynek mára a kiemelt figyelemnek és a nemesítésnek köszönhetően számtalan színű és formájú változata létezik. Ráadásul szobai tartásuk is megvalósítható, ha megfelelő odafigyeléssel gondoskodnak róluk. Akik otthonukban szeretnének rovarfogó növényt nevelni, a tematikus napon vásárolhatnak, tartásukról pedig szakemberektől kaphatnak segítséget a helyszínen. A vállalkozó szelleműek akár üvegbe zárt minikertet, úgynevezett floráriumot is berendezhetnek.

A rendezvényen a gyerekeket ügyességi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják.

Az érdeklődők mikroszkópon keresztül figyelhetik meg a csapdák felépítését. Így megtudhatják, hol élnek és milyen életmódot folytatnak az egyes fajok.

A vendégeknek érdemes továbbá megnézniük az arborétumban élő trópusi lepkéket is. A kert ugyanis, amelyben ezek a gyönyörű állatok élnek, csak szeptember 30-ig tart nyitva. A zárás előtt viszont még megtekinthető a Costa Ricából érkezett, 280 bábból álló szállítmányt, amelyből folyamatosan kelnek ki a pillangók.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!