jövőpánik

2020.02.17. 11:58

A franciák 65 százaléka a civilizáció összeomlásától tart

Az Ifop közvélemény-kutató cég felmérése szerint a megkérdezett emberek több mint 60 százaléka úgy gondolja, hogy a ma ismert francia civilizáció összeomlik. Ráadásul a válaszadók közül sokan úgy vélik, mindez pár évtizeden belül fog bekövetkezni.

Forrás: Shutterstock

Az Ifop közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett franciák 65%-a vélekedik borúsan a jövőt illetően – írja a V4NA hírügynökség a breitbart.com alapján. Mintegy harmaduk ráadásul úgy gondolja, hogy ez brutális módon fog bekövetkezni, és viszonylag rövid időn belül. A válaszadók szerint körülbelül 20 éven belül omolhat össze a ma ismert civilizáció.

A megkérdezettek közül a legtöbben (27%) úgy vélték, hogy ennek oka az éghajlatváltozás és a túlzott fogyasztás lesz. A válaszadók 15%-a szerint a mai civilizáció a tömeges migráció miatt fog összedőlni, míg további 14%-uk szerint a francia társadalom belső konfliktusai, sőt akár a polgárháború is kiválthatják azt.

Az elmúlt években sokan figyelmeztettek egy esetleges francia polgárháborúra, köztük Gilles Kepel vezető radikális iszlám tudós, aki 2016-ban kijelentette, hogy a „dzsihád generáció” célja Európa polgárháborúban való elpusztítása, és ezt követően az iszlám társadalom újjáépítése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!