Kék bolygó

2022.08.29. 15:00

Áder János folytatta beszélgetését a tiszai műanyagszennyezésről

A volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legújabb adásában Ljasuk Dimitry független filmessel, környezetvédelmi aktivistával közösen hívták fel a figyelmet a háború következtében egyre súlyosbodó vízszennyezés problémájára.

Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjában az ukrajnai háború vízszennyező hatásaira hívja fel a figyelmet

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Ljasuk Dimitry A Tisza nevében című rövidfilmje 2021-ben elnyerte a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját. A nyertes mű a folyót sújtó környezetszennyezést mutatja be – emelte ki Áder János. 

A beszélgetésből kiderül, hogy a filmet nagyon jól fogadta a közönség, elkészült annak ukrán szinkronos változata is, amelyet le is vetített egy ottani televíziócsatorna.
Áder János a beszélgetés lényegi részére térve felvetette, hogy az ukrajnai háború eltereli a figyelmet a tiszai műanyagszennyezés problémájáról. 

Közel félmillió menekült érkezett február 24. óta az 1,1 milliós lélekszámú Kárpátaljára, ami jelentős környezeti terhelést jelent. 

A segélyszállítmányok csomagolásából rengeteg hulladék keletkezik, miközben a feldolgozó-infrastruktúra nem változott. Várhatóan a következő években sokkal nagyobb hulladékmennyiség fog érkezni a Tiszán Magyarországra, mint korábban – mutatott rá a rendező.

Műanyag palackok ezrei úsznak a Tiszán
Fotós: Balázs Attila / Forrás: MTI

A háborúnak az emberi tragédián és gazdasági veszteségen túl drámai következménye lesz a természetre is

 – jegyezte meg a volt államfő.

A műsorban szóba került az ukrajnai Rahó melletti hegy nagyságú szeméttelep is, amely a környezetvédelmi aktivista szerint olyan szimbólummá vált, amelyben "minden benne van, amit az emberiség elkövethet a természet ellen". 

Ljasuk Dimitry korábban arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy szüntesse meg ezt a szeméthegyet, mert azt a helyi önkormányzat és az önkéntesek együttes erővel sem tudják megtenni.

A Rahóból származó hulladék egészen a Duna-deltáig is eljut, és a helyzet addig nem oldódik meg, amíg tart a háború. A háború után már Ukrajna újjáépítése lesz napirenden jelentős nemzetközi források bevonásával, érdemes lesz lobbizni a Tisza szennyezésének megállításáért 

– hívta fel a figyelmet Áder János.

Dimitry bízik benne, hogy az újjáépítésnél ezt a problémát is megoldják, mivel a háborús romok, törmelékek eltakarítására valószínűleg külön iparág fog létesülni. Egyúttal azt tanácsolta a vízpartra, folyópartokra látogatóknak, hogy ne hagyják ott a hulladékot, mert "minden egyes összeszedett palack számít".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!