Egészségünk

2022.06.26. 11:00

A sok ülés növeli a halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát

A sok ülés növeli a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - ezt állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport által publikált globális tanulmány.

A The Journal of the American Medical Association (JAMA) Cardiology című folyóiratban közzétett eredmények szerint a hosszú ülve töltött idő és a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri problémák közötti összefüggés a szegény és az alacsonyabb, közepes jövedelmű országokban volt hangsúlyosabb.   

A Kínai Orvostudományi Akadémia és a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatói 21 ország több mint 100 ezer, 35-70 éves korú lakosát vizsgálták, 11,1 éves átlagos követési idővel.   

Megállapításuk szerint 

a napi hat-nyolc órát ülők körében 12-13 százalékkal nőtt a halálozás, valamint a súlyos szív- és érrendszeri betegségek kockázata azokhoz képest, akik napi négy óránál kevesebbet ültek. 

A nyolc óránál többet ülő embereknél 20 százalékkal nőtt a kockázat.   

A tanulmány szerint az ülve töltött munkaidő csökkentése, és ezzel együtt a fizikai aktivitás növelése fontos szerepet játszhat a korai halálozás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának visszaszorításában.

Borítókép: illusztráció/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!