A borok hétvégéje

2022.03.17. 17:53

Több száz bor lesz elérhető a Winelovers Grand évindító kóstolóján

Több mint 150 magyarországi bor- és pezsgőmárka mintegy 700 bora mellett 50 nemzetközi borászat is képviselteti magát száznál több tétellel a Winelovers Grand borkóstolón szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

A rendezvény központi eleme idén az edukáció lesz, Magyarország legrégebbi boriskolája, a Borkollégium közreműködésével ugyanis a közönség 28 ingyenes pop-up kóstolási tréningen vehet részt – közölték a szervezők.


A Winelovers Grand öt kiemelt mesterkurzust is meghirdetett, amelyeken a magyar és osztrák kékfrankosokról, a világ syrah-iról, az olasz csúcsborokról, a „szuperaszúkról”, illetve a világ legdrágább vörösborairól tanulhatnak kóstolva a borok világa iránt mélyebben érdeklődők.


Mint a szervezők kiemelték, 200-200 kedvezményes jegyet biztosítanak a minőségi borkultúrával megismerkedni kívánó fiataloknak, valamint a borszakmában dolgozóknak.


A sétáló kóstolón a széles magyarországi kínálat mellett külön teremben kóstolhatók majd a nemzetközi borok, de lesz Furmint & Olaszrizling terem, csúcsborok terme és VIP terem is, emellett pedig prémium párlatok és kézműves sörstandok is várják a vendégeket.


A rendezvény részletes programjáról ITT tájékozódhatnak az érdeklődők.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!