A hajóforgalom miatt van rá szükség

2022.03.25. 17:17

Mesterséges fészkekkel segítik a süllők szaporodását a Dunában (fotók)

A Duna nyugodt folyású mellékágaiba 84 mesterséges süllőfészket helyezett el a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, segítve ezzel az egyik legnemesebb magyarországi ragadozó hal állományának szaporodását – közölte a szövetség elnöke.

Zoltai Dániel elmondta, a programot tavaly 20 fészekkel kezdték el, majd a kedvező tapasztalatok után döntöttek a bővítésről. Az ívásra alkalmas szerkezeteket saját kezűleg készítették.


A neszmélyi Duna-ágban, illetve a dunaalmási öbölben elhelyezett, több csoportban lerakott fészkeket bójákkal jelölték meg, és felirattal is figyelmeztetik a horgászokat, hogy a környéken óvatosan közlekedjenek, illetve óvják a szerkezetek épségét.


A szövetség elnöke kiemelte, legfontosabb célkitűzéseik között szerepel, hogy megőrizzék vizeink élővilágának sokszínűségét, a fajok változatosságát.


A horgászat társadalmi elismertségének, valamint a megnövekedett állami támogatásnak és az egyre kedvezőbb törvényi szabályozásnak köszönhetően jut forrás a vizes élőhelyek és a környezet védelmére.


Természetes körülmények között a Dunában lerakott ikráknak csak kis részéből lesz kifejlett hal, mert a hajóforgalom és a rárakódott üledék miatt a fészket belepheti az iszap, különféle szennyeződésektől megromolhat, a lerakott ikrákat más halak is elfogyaszthatják.


Az álló és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk. Ivásának ideje márciusban kezdődik, 10 fokos vízben. Az ívóhelyet a hím süllő választja, és az ikrák lerakása és kikelése alatt tisztogatással, őrködéssel gondoskodik az ivadékok biztonságáról.


A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a megye legnagyobb civil közössége, 58 tagegyesület közös szervezete mintegy 20 ezer aktív taggal, közülük 3200 ifjúsági és gyermekhorgásszal. A szövetség rendezvényeket szervez, halgazdálkodási feladatokat lát el, valamint halőri tevékenységet végez a Duna megyei szakaszán.

Borítókép: Süllő (Sander lucioperca) (MTI/Komka Péter)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!