Meglepő fordulat

2022.02.12. 08:00

Izrael történetében először választottak nőt főügyésszé

A múlt héten hivataláról leköszönt Avicháj Mandelblit utódját egyhangúlag szavazták meg az izraeli kormány tagjai.

A helyi média beszámolója szerint az izraeli kormány Gali Baharav-Miarát választotta meg a következő 6 évre főügyésszé, az ország történetében először nő fogja ellátni ezt a hivatalt. A múlt héten hivataláról leköszönt Avicháj Mandelblit utódját egyhangúlag szavazták meg az izraeli kormány tagjai, miután a jelölő bizottság három kiszemelt jelöltje közül Gideon Szaár igazságügyi miniszter őt javasolta erre a feladatra.

A 62 éves Gali Baharav-Miara korábban Tel-Avivban polgári peres ügyekben ügyészként dolgozott.

Egy múlt hónapban megrendezett konferencián Gideon Szaár elmondta, hogy véleménye szerint Gali Baharav-Miara a legalkalmasabb és legképzettebb jelölt. Hangsúlyozta, hogy teljesen észszerűtlen, hogy nő még sosem szolgált Izraelben főügyészként.

Gideon Szaár a múltban többször bejelentette, hogy célja a főügyészi hivatal két részre osztása. Az egyik személy a kormány jogi tanácsadója, a másik pedig állami főügyész lenne.

Ő és az izraeli jogrend más konzervatív bírálói azzal érvelnek, hogy a kettős szerep összeférhetetlenséget szül, mert a főügyész feladata a kormány tagjai elleni esetleges büntetőeljárás felügyelete, és közben a kormány lépéseinek védelmét is el kell látnia.

A The Times of Israel című újság szerint Avicháj Mandelblit határozottan elítélte Gideon Szaár javaslatát, mert szerinte az a demokratikus berendezkedést fenyegetné.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!