Nem a magyar IKEA hibázott

2021.12.04. 08:31

Nébih: adomány lesz az elkobzott bútorokból

Közérdekű célra hasznosítják azokat a tisztázatlan eredetű fa bútorokat, amelyeket a hazai IKEA áruházakban vontak ki a forgalmazásból – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.

A hatóság ismertette: a nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. A faanyag-kereskedelmi lánc ellenőrzésért is felelős Nébih erdészeti szakembereinek vizsgálata megállapította, hogy a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így a továbbiakban a hatóság a nemzetközi részleg tevékenységét vizsgálja.

Az eset uniós szintű kiterjedtsége miatt a tagállamok hatóságai között jelenleg is széles körű egyeztetés zajlik. A Nébih ellenőrzésének első szakasza azonban már lezárult, a Magyarországon lévő illegális eredetű termékeket elkobozták, az állam tulajdonába kerültek. Mivel a faanyag eredete az orosz megjelölésnél pontosabban nem ismert, ezért a Nébih laboratóriumi szakemberei sugárzásmérést is végeztek, ennek során mindent rendben találtak.

A Nébih az áruházzal egyetértésben és annak támogatásával megsemmisítés helyett közérdekű célra hasznosítja az elkobzott bútorokat

- közölték.

A forgalmazásból kivont 272 termékre helyi önkormányzatok, közhasznú szervezetek, továbbá egyházak, egyházi jogi személyek pályázhatnak november 30-tól a Nébih oldalán.

A hazai IKEA támogató hozzáállását mutatja, hogy az elkobzott termékek kiosztása a hivatal döntését követően közvetlenül az érintett IKEA áruházakból történik majd – tette hozzá a Nébih.

Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal közleményében kiemelte: az ügyben a hazai erdőtörvény szabályozása is jól vizsgázott, mert a hatóság számára lehetővé teszi, hogy a nemzetközi részleg tevékenységét is hatékonyan vizsgálhassa, másrészt pedig biztosítja az elkobzott fatermékek közérdekű célra hasznosítását. Más tagállamok ugyanis hasonló rendelkezés hiányában egyelőre tanácstalanok, hogy mit kezdjenek a náluk talált illegális eredetű fatermékekkel.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!