megtévesztő hasonlóság

2021.11.10. 10:58

Több mint 400 éves Mona Lisa-másolat kelt el Párizsban

Bár a másolat készítője ismeretlen, a festmény annyira hasonlít az eredetihez, hogy szakértők szerint a művész szükségszerűen előtte dolgozott, ugyanazokat a színeket használta, amelyeket akkor a képen látott.

Fotós: THOMAS COEX

Leonardo Da Vinci leghíresebb festménye, a Mona Lisa egy 1600 táján készült hű másolata 210 ezer euróért (76 millió forintért) kelt el kedden egy párizsi árverésen.

Az Artcurial aukciósház eredetileg 150-200 ezer euróra (54-72 millió forintra) becsülte a mű értékét.

Bár a másolat készítője ismeretlen, a szakértők szerint a művész a fontainebleau-i iskolához tartozhatott. Az aukciót vezető Matthieu Fournier kiemelte, hogy a festmény annyira hasonlít az eredetihez, hogy a művész szükségszerűen előtte dolgozott, ugyanazokat a színeket használta, amelyeket akkor a képen látott.

Júniusban egy másik híres Mona Lisa-másolat kelt el rekordnak számító 2,9 millió euróért (egymilliárd forintért) a Christie's párizsi aukcióján. A műgyűjtő Raymond Hekking kollekciójában szereplő úgynevezett Hekking-féle másolatot a műgyűjtő halála után családja bocsátotta árverésre. Hekking haláláig ragaszkodott elméletéhez, hogy az ő képe az eredeti, és a Louvre-ban csak Leonardo remekművének másolatát állítják ki.

A világ egyik leghíresebb festményének tartott Mona Lisa 1517-ben került I. Ferenc francia király gyűjteményébe. Az 1600-as évek elejétől több másolat is készült róla.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!