Sértés?

2021.04.15. 14:23

Iszlamofóbiával vádolják a neves francia ásványvízmárkát a muszlimok

Nagy vita kerekedett az Evian egyik Twitter-bejegyzése miatt, amelyben azt kérték, ossza meg a bejegyzést az, aki már ivott aznap egy liter vizet. A muszlimok ezt személyes sértésnek vették, mivel a kérés épp a a muszlimok böjtje, a ramadán első napján került ki a közösségi oldalra, az iszlám követőinek pedig a böjt idején napközben nem szabad sem enniük, sem inniuk.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Balul sült el az egyik legismertebb francia ásványvízgyártó Twitter-bejegyzése, az Evian ugyanis egy ártatlannak tűnő bejegyzést posztolt közösségi oldalán, arra kérve követőit, hogy ossza meg az, aki aznap már megivott egy liter vizet – számolt be az esetről a V4NA hírügynökség.

RT Si vous avez déjá bu 1L aujourd’hui ! 💧💦

A bejegyzéssel önmagában nem is lett volna gond, ha az nem a muszlim böjt első napjára esik, így viszont a muszlimok rettentően felháborodtak, és iszlamofóbiával, sőt rasszizmussal vádolták meg a céget, amely tucatjával kapta a gyűlölködő kommenteket. Volt, aki azt kifogásolta és illetlenségnek nevezte, hogy miért pont a ramadán első napját választotta a cég a tweet közlésére, de olyan kommentelő is akadt, aki szerint a vállalat még csak nem is rejti véka alá az iszlamofóbiáját.

c'est islamophobe désolée https://t.co/dG1GjkfGT5

Sokan azonban kiálltak az Evian mellet, mondván, azért mégiscsak Franciaországban vannak, ráadásul a rendszeres vízfogyasztás ajánlott az egészség megőrzése érdekében.

On est en France. Et boire de l'eau est fortement recommandée pour la santé.

— JBL 🇨🇵|🏳️‍🌈 (@JBL75OW) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">April 13, 2021

Mások szerint nem kell identitáskérdést csinálni és felesleges vitákat gerjeszteni egy olyan mindennapi tevékenységből, mint a vízivás. A cég végül bocsánatot kért a Twitteren, leírták, hogy nagyon sajnálják a balul elsült bejegyzést, majd leszögezték, hogy semmiféle provokáció nem állt szándékukban.

Bonsoir, ici la team Evian, désolée pour la maladresse de ce tweet qui n'appelle á aucune provocation!

🤍💧✨

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában