területféltés

2020.03.16. 16:11

Megelőzhetőek a költési időszakban üvegnek repülő madarak sérülései

A Magyar Madártani Egyesület szerint a jelenség a tükröződő felületek eltakarásával, a külső visszapillantó tükrök behajtásával, függönnyel megelőzhető.

Budapest, 2018. augusztus 16. Egy fekete rigó (Turdus merula) tojó, bogarakra vadászik reggel a Práter utca parkos részén a Józsefvárosban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Tavasszal, a költési időszak kezdetén megzavarodó madarak épületek, autók ablakait támadhatják, ezt az ő megóvásukat szolgáló lépésekkel megelőzhetjük – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn.

Mint írták, évről évre érkeznek tavaszi bejelentések olyan madarakról, amik épületek ablakában, autók visszapillantó tükrében akár napokon át saját tükörképüket támadják. Ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig zavaró lehet.

Az MME hangsúlyozta: a jelenség hátterében a madarak költési időszakának kezdetével felerősödő területféltő magatartás, ezzel összefüggésben a civilizációs környezet „tükörkép-szennyező” hatása áll. Mivel a természetben a mesterséges tükröződő felületekhez hasonlóan gyakori tükörkép nem létezik, az állatoknak nem volt lehetőségük evolúciós szinten alkalmazkodni, felkészülni erre az ingerözönre. A nyugodt víztükörben tükröződő „ellenfél” legyőzhető, mivel a hullámzással a kép teljesen eltűnik és a víz újabb elsimulásáig nem is tér vissza.

„A hormonoktól feltüzelt hím a saját tükörképével vívott harcban képes a végkimerülésig küzdeni. Eközben nem táplálkozik rendesen, nem tudja a területét megvédeni a valódi riválisoktól, és akár a fiókák etetésébe való besegítést is hanyagolhatja. Az ablakban tükröződő madár támadása következtében betörő üveg fizikai sérülést okozhat nekik” – sorolta a kommüniké.

Az egyesület szerint a jelenség a tükröződő felületek eltakarásával, a külső visszapillantó tükrök behajtásával, függönnyel megelőzhető, de kihelyezhető a madarakat riasztó „rémzsinór” is.

Borítókép: Egy fekete rigó (Turdus merula) tojó, bogarakra vadászik reggel a Práter utca parkos részén a Józsefvárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!