veszélyes helyzet

2019.08.27. 20:49

Megsüketülhetnek a repülőterek közelében élő madarak

A madárdalokat visszahallgatva a kutatók azt is megfigyelték, hogy az állatok agresszívebben válaszolnak társaiknak, mint a csöndesebb helyen élők.

A repülőterek térségében élő madarak agresszívebbek és úgy énekelnek, mintha elveszítették volna hallásukat – erre a meglepő következtetésre jutottak a Manchesteri Metropolitan Egyetem és a hollandiai Leideni Biológiai Intézet kutatói, akik az ember keltette zaj hatásait vizsgálták repülőterek térségében élő madarakon.

A Journal of Animal Ecology című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban a kutatók felfedték, hogy a fitiszfüzike (Phylloscopus collybita) alacsonyabb frekvencián énekel, ha élőhelye közelebb van a manchesteri repülőtérhez, vagy az amszterdami Schiphol repülőtérhez. Ennek oka az ornitológusok szerint az, hogy a madár süket a magasabb frekvenciákra a repülőgépek túlzott zaja miatt, amelyet minden három percben hall egész nap.

Korábbi tanulmányokból kiderült, hogy a széncinegék, a fitiszfüzikék és más madárfajok énekének is megváltozik a frekvenciája, magasabb hangon énekelnek, ha városban vagy autóutak mentén élnek. Ennek oka az lehet, hogy alkalmazkodtak környezetükhöz, magasabban énekelve jobban hallathatják hangjukat a közlekedés keltette alacsonyabb frekvenciájú zajban.

A repülőgép zaja azonban nagyon hangos és minden frekvenciát lefed, és hiába énekelnek a madarak más frekvencián, nincs semmilyen hasznuk belőle – olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.

A madárdalokat visszahallgatva a kutatók azt is megfigyelték, hogy a brit repülőterek közelében élő fitiszfüzeike hímek agresszívebben válaszolnak társaiknak, mint a csöndesebb helyen élők.

A kutatók szerint ez a kommunikációjukat megzavaró zaj keltette stressz jele lehet. Ahelyett, hogy konfliktusaikat énekkel rendeznék, a madarak verekednek, ami energiát von el tőlük. Ez az energia nem lesz jelen, amikor párosodnak, illetve a madarak jobban ki vannak téve a sérüléseknek és a ragadozóknak.

A szakemberek úgy vélik, hogy felfedezésük nem csak ezekre a madárfajokra vonatkozik.

„Kutatócsoportunk becslése szerint a manchesteri repülőtér térségében mintegy száz faj 16 ezer egyede él, amely a repülőgépzúgásával összefüggő hallásveszteségben szenvedhet. Figyelembe véve, hogy a világ repülőterei nőnek és terjeszkednek, ez a jelenség világszerte aggodalomra ad okot” – mondta Hans Slabbekoorn, a leideni intézet adjunktusa, a tanulmány egyik szerzője.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!