Önuralom híján

2017.12.10. 22:41

Másfél millió forintnyi bírságot fizetett a repülőn dühöngő nő

A Swiss Airlines egyik repülőgépének utasa azért lett mérges, mert nem kapott pezsgőt. A csetepaté miatt a járatnak menetrenden kívül le kellett szállnia Stuttgartban, emiatt rótták ki a hölgyre az ötezer eurós bírságot.

A Moszkva és Zürich között közlekedő járat business osztályán utazó 44 éves nő agresszívvá vált, amikor az utaskísérők megtagadták, hogy újabb pohár pezsgőt kapjon. A pilóta akkor döntött a stuttgarti leszállás mellett, amikor a dühöngő utas végigrohant az ülőhelyek közötti folyosón, és megtámadta az egyik utaskísérőt – közölte vasárnap a német rendőrség. Hozzátették, hogy az utasok nem voltak veszélyben.

A leszállás után a nőt átadták a helyi rendőrségnek, és hajlandó volt kifizetni az ötezer eurós bírságot. Egyelőre nem tudni, hogy számíthat-e további több tízezer dolláros büntetésre, amiért be kellett iktatni egy plusz leszállást.

A stuttgarti repülőtér szóvivője közölte, hogy az Airbus A320 típusú repülőgép fedélzetén lévő másik 43 utas és a személyzet 45 perc után folytathatta útját Zürichbe.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!