Ennyi volt

2020.09.18. 15:07

Washington vasárnaptól betiltja a TikTok és a WeChat letöltését

Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken rendeletet ad ki, amellyel vasárnaptól lehetetlenné teszi a TikTok videomegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését az Egyesült Államokban.

Forrás: Shutterstock

A Kínai Kommunista Párt nyilvánvalóvá tette, hogy módjában, illetve szándékában is áll felhasználni ezen alkalmazásokat az Egyesült Államok nemzetbiztonságának, külpolitikájának és gazdaságának veszélyeztetése érdekében – írta közleményében a tárca.

A rendelet értelmében le kell venni a két alkalmazást az Apple App Store és a Google Play áruházakból az Egyesült Államokban.

Szakértők szerint a több tízmillió jelenlegi amerikai TikTok-felhasználó november 12-ig nem sok változást fog észlelni. Bennfentes források pedig arról számoltak be, hogy

Donald Trump elnök még a hatályba lépés előtt visszavonhatja a rendeletet, ha a tulajdonos kínai Bytedance megállapodásra jut az amerikai Oracle-lel

egy olyan cég létrehozásáról, amely a videomegosztó amerikai működését irányítaná a washingtoni aggályok orvoslásával.

A terveket ismerő illetékesek szerint a rendelet nem tiltja meg, hogy az amerikai vállalatok külföldön a WeChaten keresztül bonyolítsanak tranzakciókat, amely az üzenetküldés mellett a legfontosabb fizetési mód is Kínában.

Az Apple és a Google az Egyesült Államokon kívül továbbra is elérhetővé teheti a TikTokot és a WeChatet a felhasználóknak.

A ByteDance azóta folytat tárgyalásokat a világszerte 2,2 milliárd felhasználóval rendelkező TikTok egyesült államokbeli üzemeltetési jogának eladásáról, amióta Donald Trump kilátásba helyezte, hogy szeptember közepétől betiltja a népszerű applikáció működését, ha azt addig nem adják el egy amerikai cégnek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!