Járvány

2020.05.19. 12:18

Tőkebevonással is gyorsítják a mezőgazdaság digitalizációját

Hat agrárinnovációs startup vállalkozás mutatkozott be a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) TechLab programján második alkalommal – ezúttal online formában – megrendezett befektetői eseményén.

Forrás: Shutterstock

A NAK és a Design Terminal együttműködésében létrejött NAK TechLab program startupokat kötött össze hazai tőkealapokkal, ezáltal is hosszabb távon elősegítve a hazai agrárium digitális modernizációját.

Az online rendezvény egyik kiemelt célja volt, hogy

az átmeneti, nehéz időszakban is támogassa az agrár startup vállalkozásokat, illetve felgyorsítsa a digitalizációs megoldások terjedését az agráriumban,

akár tőkefinanszírozással, akár olyan visszajelzésekkel, amelyek segítik a jövőbeni fejlesztéseiket.

A résztvevő startup csapatok megoldásai a járványhelyzet miatt aktuális nehézségekre is felhívták a figyelmet.

Így például az Upsoo az agráriumból hiányzó idénymunkásokra specializált toborzási modelljével segít az agrárvállalatoknak, vagy a hazai termelők támogatására létrejövő supp.li különös figyelmet fordít a megbízható, hazai forrásból származó és fenntartható termelői élelmiszerekre.

További fennálló környezeti, fenntarthatósági és agráriumban fellelhető problémákkal kapcsolatos innovációkkal is találkozhattak a befektetők. Bemutatkozott a Grinsect, amely biokonverziós megoldással válaszol a világszinten kialakuló fehérjeválságra; a SMAPP fejlesztése, a növényvédelmet preventíven támogató digitális almamoly csapda; a Veresi Paradicsom támogatásával kifejlesztett, zöldségek és gyümölcsök beltartalmi tulajdonságait vizsgáló VeggID, valamint a méhészeket naprakész információkkal segítő Beebox.

Az előzetes egyeztetések és a startup vállalkozások tőkeigényei alapján akár több százmillió forintnyi befektetésről indulhat el tárgyalás.

Az eseményt megelőzően a startup vállalkozások jogi és befektetési kérdésekben is kaptak felkészítést, melyeket a későbbiekben kamatoztatni tudnak egy esetleges befektetés során.

Startup és inkubáció

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal a befektetői eseménnyel, illetve különböző közös tevékenységein keresztül csatornázza be a startup vállalkozásokat az ősszel induló, második inkubációs programjába, így támogatva az agrárinnovációt, hozzájárulva ezzel a magyar agrárium fejlődéséhez.

A befektetői érdeklődés is bizonyítja, hogy az agrárium kiemelten fontos szektor, és annak modernizációjára hangsúlyt kell fektetni. Az eseményen befektetői oldalról a Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt., a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., az X-VENTURES Zrt. és a Vespucci Partners Zrt. képviselői vettek részt.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!