Félmillió magyar

2020.08.10. 18:00

Magyarországon minden 4. eladott Huawei mobil HMS-sel működik

A járványhelyzet végével felpörgött a HMS-es készülékek értékesítése.

Forrás: Shutterstock

Az elmúlt hónapokban eladott Huawei-készülékek mintegy negyede már ilyen volt. Gyors ütemben bővül a Huawei saját alkalmazásáruháza, az AppGallery is, amelybe globálisan már 1,6 millió fejlesztő regisztrált és készít új appokat, az alkalmazások száma pedig meghaladta a 81 ezret.

Az utóbbi napokban olyan közkedvelt magyar appok kerültek az áruházba, mint a TakarékBank, a Rossmann, a Praktiker vagy a KonzolVilág saját applikációja.

Európában és Magyarországon is dübörög

A Huawei tavaly óta gőzerővel fejleszti saját mobilszolgáltatási-rendszerét, a HMS-t és annak alkalmazásboltját, a 2018-ban útjára bocsátott AppGallery-t.

2019 első félévéhez képest 62%-kal több HMS felhasználó van Európában, ami ösztönzően hat a fejlesztőkre is. Az áruházból közvetlenül elérhető alkalmazások és ezzel együtt az appok letöltésének száma is dinamikusan bővül világszerte és Magyarországon egyaránt.

Félmillió magyar AppGallery felhasználó

Az AppGallery-t már több mint félmillió honfitársunk használja, ami fontos célközönséget jelent a hazai applikáció fejlesztőknek is. A TOP3 magyar applikációk között megtalálható a Vimage, a Jófogás és az Időkép alkalmazása is, ezek már több százezer, illetve több tízezer AppGallery-s letöltésnél járnak.

Közkedvelt az új applikáció kereső

Az egy hónapja debütált Petal Search népszerű lett a magyar felhasználók körében: több mint hetvenezer keresést indítottak a felületen.

A Petal Search egy olyan, a készülék kezdőképernyőjébe telepített kereső, amellyel gombnyomásra megkereshető és letölthető számtalan app, köztük azok is, amelyek még nem érhetők el közvetlenül a vállalat saját app boltjában. A keresett szót beírva a felhasználó előtt megjelenik az app neve, valamint az, hogy honnan szerezheti be, vagy frissítheti az adott alkalmazást.

A gamerek sem maradnak magukra

Hamarosan 33 országban indul el a Huawei GameCenter alkalmazás, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy összehozza a mobil játékközösséget. A GameCentert letöltők egy helyen találják az összes mobiltelefonról elérhető játékot, miközben elsőkézből értesülhetnek az újdonságokról és érhetik el a legnépszerűbb játékokat.

A felhasználók egyedi kedvezményekre jogosultak és a játék során plusz előnyökben is részesülnek, például nagyobb értékű ajándékcsomagot kapnak, mint mások.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!